Mese az állatövi jegyek kialakulásáról
A kínai horoszkóp égi övei állatok után kapták nevüket. Sorrendben: patkány, bivaly tigris, nyúl, sárkány, kígyó, ló, kecske, majom, kakas, kutya és disznó . A kínai horoszkóp több ezer éves múltra tekint vissza, így mivel a megalkotásáról nem maradt fent írásos emlék, homályos az eredete. Szájhagyomány útján azonban rengeteg történet, mítosz maradt fenn, melyek mind az állatövi jegyek keletkezéséről szólnak. Lássuk, amelyek a legelterjedtebbek Kínában!
Az Égi császár, aki a mennyben élt, egy napon meghívta az állatokat egy versenyre, és közölte, hogy az első tizenkettőről egy-egy állatövet nevez el. A résztvevőknek egy úton kellett végighaladniuk, majd a versenypálya végén egy erős sodrású folyót kellett átszelniük. A macska és a patkány ekkor még barátok voltak, de mindenki tudta róluk, hogy nem valami jó úszok. A patkány a bivalyhoz fordult, aki igazán segítőkész volt, és beleegyezett abba, hogy átviszi a hátán a két kisállatot a túlsó partra. De a macska és a patkány a fuvar közben összeveszett azon, hogy melyikük a ravaszabb, és a vita hevében a rágcsáló belelökte a barátját a folyóba. A kínaiak szerint ekkor utálták meg a macskák a vizet. Ahogy a bivaly átért a túlpartra, a patkány leugrott a hátáról, és elsőként ért célba. Másodikként futott be a bivaly, akit a tigris követett. A nyúl egy fatuskóba kapaszkodva evickélt át a folyón, és megszerezte a negyedik helyet. Ötödik lett a sárkány , aki az egyetlen mitikus lény volt a verseny résztvevői között, és még repülni is tudott. Az uralkodó kíváncsian kérdezte tőle, hogyan lehet az, hogy mégis csak ilyen lassan ért célba? A sárkány azt felelte, hogy út közben elrepült egy szárazsággal sújtott termőföld fölött, ahol a helyzet nagyon erős volt, hogy meg kellett állnia esőt fakasztani. A ló figyelmetlen volt, és csak a célegyenes előtt vette észre, hogy a kígyó a verseny alatt végig a farkába kapaszkodva utazott. Ekkor mérgében suhintott egyet farkával, ezzel előre dobta a kígyót, aki, megelőzve őt, hatodikként ért célba. Utánuk jött a kecske a majommal és a kakassal karöltve, akik csak csapatban tudtak átkelni az erős sodrású folyón. Tizenegyedik lett a kutya , akit kérdőre volt az uralkodó: miért volt ilyen lassú, ha ő az egyik legjobb úszó. Az állat erre azt felelte, hogy régóta nem fürdött már, ezért hosszasan elidőzött a folyóban, és élvezte a hűsítő vizet. Nagy sokára, utolsóként befutott a disznó is, a császár tőle megkérdezte, hogy hol maradt ilyen sokáig, mire az azt felelte, hogy a verseny alatt nagyon megéhezett, az evés után pedig elálmosodott, vagyis a lustasága miatt szerepelt ilyen rosszul. A disznó után nem sokkal megjelent a macska is, akinek nagyon nehezen sikerült kimásznia a folyóból, de már elkésett, mert a tizenkét helyen addigra kiosztották. Ettől kezdve a patkány és a macska örök ellenséggé vált.
A kínaiak úgy tartják, hogy mindenki „örökli” annak az állatnak a tulajdonságait, amelyiké az adott esztendő.
Patkány: Karizmatikusak, ezért könnyen el tudnak helyezkedni, akár vezető pozícióban is. Intelligensek és ravaszak, rendkívül gyorsan alkalmazkodnak az új körülményekhez.
Bivaly: Akik ebben az évben születtek, azok rendkívül türelmesek, jó a természetük, és hatalmas munkabírással rendelkeznek. Fontos nekik a kiegyensúlyozott családi háttér, rendkívül odaadó és gondoskodó szülőkké válhatnak.
Tigris: A tigris nehezen nyugszik le, állandóan harcban áll, ugyanakkor nyitott az újdonságra, fel akarja fedezni a világot. Gyakran táplál ambivalens érzéseket, barátaival olykor nagyvonalú, aztán éveken át nem keresi a társaságukat.
Nyúl: Azok, akik ebben az évben születtek, rendkívül műveltek, udvariasak és visszafogottak. Természetüknél fogva jó diplomata, politikus válna belőlük, mert könnyen megszerzik más emberek szimpátiáját.
Sárkány: A sárkányok tele vannak életerővel, rendkívül karizmatikusak, és általában szerencsések is. Kiváló barátok, mindig lehet számítani rájuk, és hűségesek.
Kígyó: Ennek a jegynek a szülöttei rendkívül fogékonyak a művészetekre, a jó természetük miatt vonzónak találják őket, egyben intelligensek is. Mindig együttérzőek és segítőkészek.
Ló: Ezek az emberek szabadságszeretők, és nagyon gyors észjárásúak. Általában jellemző rájuk, hogy imádnak a figyelem középpontjában állni, és azt élvezik a legjobban, ha képességeik miatt dicsérik őket.
Kecske: Rendkívül kreatívak és - a kígyó jegy szülötteihez hasonlóan - vonzódnak a különböző művészetekhez. Igénylik a társaságot, és jó természetük miatt könnyen tesznek szert barátokra.
Majom: Általánosságban jellemző rájuk, hogy nagyon okosak, műveltek. Sokan közülük tudományos pályát választanak. Nem rettennek meg a kihívásoktól, és a rájuk bízott titkokat megőrzik, ha kell, akár egy életen át is.
Kakas: Nagyon élénkek, harsányak, és akárcsak a ló jegy szülöttei, ők is szeretnek a társaság középpontjában állni. Jó érzékük van a divathoz. Fontos számukra a kifogástalan, ápolt megjelenés.
Kutya: Ennek a jegynek a szülöttei mind nagyon hűségesek. Kritikus helyzetben képesek józanul gondolkozni. Odafigyelnek mások érzéseire, nagyon együtt érzők, főleg ha valakit igazságtalanság ért.
Disznó: Ezek az emberek alapvetően félénkek, szeretnek a háttérben meghúzódva dolgozni. Nehezükre esik megnyílni mások előtt, de ha ez egyszer megtörténik, akkor az illető egy melegszívű, kedves és figyelmes barátra tett szert a disznó jegy szülöttének személyében.
forrás: holdújév blog
Comments