Kedveseim!
< 3 Heti előrejelzések <3 címszóval új „rovatot” indítok, mellyel havi 2 alkalommal szeretnék jelentkezni. Azzal a nem titkolt céllal teszem ezt, hogy segítsek fókuszálni az előtted álló feladatokra. Szeretném, ha tisztábban látnád a körülötted zajló eseményeket és megértenéd azt, hogy ami kívülről feléd érkezik, az már benned jóval korábban megszületett – és mint egy tükör, sugárzod vissza a reakcióiddal. Röviden szólva minden, ami bármilyen érzést kelt benned, már következmény!
Ha jól emlékszem talán Kaló Jenő asztrológus egyik előadásában hangzott el egy szemléletes példa arról mit is jelent a szabad akarat – összefoglalva valahogy így hangzott: Amikor megszületünk, jegyet váltunk egy meghatározott célállomással elinduló vonatra, magyarán, arról nem tudsz átszállni, nem választhatsz másik végcélt, másik utasokkal. Szóval bizony ez már determinált vagyis előre elrendeltetett!
Mi a szabad akarat hát?
A vonaton x számú kocsitalálható, x számú fülkével és utassal. A te választásod abban rejlik, hogy melyik fülkében mennyi időt töltesz, kivel beszélgetsz és kivel nem, kinek szentelsz figyelmet és kinek nem. Tehát az adott kereteken belül bármi lehetséges – hangsúlyozom: az adott kereteken belül! J Ha ezt elfogadod, a Sorstól kapsz egy óriási ajándékot, mégpedig az elfogadást és vele együtt az elégedettség állapotát. Ebben kívánok neked segíteni az előrejelzéseimmel – ajánlom szeretettel. <3
A heti tarot üzenet egy általános üzenet, nem helyettesíti a személyre szóló elemzést. Egyéni személyes elemzést itt rendelhetsz:
Heti tarot kártya előrejelzés 06.01. - 06.15.
Minden, ami az életemben történik, a legjobbat szolgálja, a javamra válik!
Ahogy a képen is láthatjátok, erre a 2 hetes időszakra mindössze 2 kártyalapot jelenítettek meg nekünk az Égiek: Diadalszekér és Torony.
A Torony a VII-es asztrológiai házban jelent meg, amit ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy ez a társas kapcsolatok háza. És ez a tény már meg is szabja az irányt nekünk, amerre ebben a két hétben haladnunk kellene.
De ne szaladjunk annyira előre – az alaphelyzeti Diadalszekér a siker kártyája, de azt mondja: a sikernek ára van. Ha visszamegyünk kicsit a múltba, nem sokat, csak a legutolsó olyan döntésünkig/cselekedetünkig/választásunkig, amit akár a társas kapcsolatunkban akár üzleti partnereinkkel kapcsolatban hoztunk, máris közelebb jutunk a hét témájához. Ugyanis az a döntés nagyban befolyásolta azt, ahol most tartunk – az alaphelyzeti Diadalszekérnél. Látjuk, hogy a kocsis keményen kezében tartja a gyeplőt, és nagy erőfeszítésébe kerül, hogy egyenesben tartsa a szfinxszeket. Tehát első feladat: kordában kell tartanunk azokat az erőket, amelyek ki akarnak billenteni, maradjunk a középpontban, óvakodjunk a szélsőséges megoldásoktól, helyzetektől. Legyünk tisztában azzal, hogy semmi sem fekete vagy fehér, jó és rossz – ahogy a jin és jang egy-egy része is megtalálható egymásban, úgy el kell fogadnunk, hogy nincs olyan jó, ami ne hordozna egy kicsi rosszat, és nincs olyan rossz, ami ne hordozna egy kicsi jót. Mindkét erőnek és ellentétnek ott kell lennie – ezt ne felejtsük el, ha nem alakul minden tökéletesen, tudjuk elfogadni a 80%-ot is!
Törekedjünk arra, hogy tiszteletreméltóan viselkedjünk, ám ne képzeljük magunkat diktátornak; legyünk erősek és kitartóak – ragadjuk meg azokat a lehetőségeket, amelyeket elénk tesz a sors. Tegyük fel magunknak a kérdést: jó úton haladunk-e? Mindenekelőtt azonban számítsunk küzdelemre, mert nem fordul meg magától a szerencse!
Figyeljünk arra is, hogy mi uraljuk a vágyainkat és az érzéseinket – emiatt érezhetjük úgy is, hogy belső harcot vívunk, ugyanakkor lehetőségünk nyílik a problémák megoldására is.
Ezen a ponton csatlakozik be a XVI-os Torony lapja a társas kapcsolatok házában. Ez élethelyzetünktől függően lehet párkapcsolati illetve vállalkozással/munkakapcsolattal összefüggő témakör – vetítsd rá kérlek az aktuális élethelyzetedre.
A legnagyobb feladatot hozó kártya – a váratlan és kényszerű változásokat hozza el a kapcsolatainkban – vagy minket ösztökél arra, hogy változtassunk a hozzáállásunkon.
A XVI-os kártya numerológiai értéke: (16= 1+6=) 7 vagyis ismételten csak a Diadalszekér lapjára utal, így hangsúlyossá teszi annak a jelentőségét, hogy minek adunk energiát, mire használjuk az erőnket. Képesek leszünk-e a saját céljainkért akár a környeztünkkel is szembe menni vagy pedig behódolunk és feladjuk az álmainkat az első akadály láttán? Rá merünk-e lépni a saját ösvényünkre?
Olyan dologra utal, amit hagynunk kell összeomlani, és kéri, hogy álljunk félre, nézzük meg a megmaradt romokat, mert abból tudunk majd építkezni. El kell fogadnunk, hogy hiába építettünk magunk köré védelmet anyagból/külsőségekből, hisz semmilyen materiális dolog nem adhat valódi biztonságot. A VII-es ház ahogy írtam az emberi/társas kapcsolatok háza – épp ezért ezeket a kapcsolódásainkat is vizsgáljuk meg, melyek azok az összefonódások, amelyek igazi értékkel bírnak, és melyek azok, amelyeket akár illúziókra akár hamis birtoklásra építettünk.
Megoldás: hit és belső biztonság! :)
A Torony lapja már azt üzeni: nincs mit tennünk, már elrendeltetett, mindenképpen összedől a Torony, jobb, ha nem teszünk semmit – vagyis egy dolgot tegyünk: álljunk félre, nehogy maga alá temessen. A Toronnyal leomlik minden, ami ingatag alapokra épült, amiben nincs biztonság, stabilitás, égi elrendeltetés – és ahogy írtam, a VII-es ház miatt itt a kapcsolataink kerülnek átvilágításra. Ha még mindig ragaszkodunk azokhoz a kapcsolatainkhoz, amelyek csak leszívnak, megmérgeznek, lerombolnak, elgáncsolnak, akkor megvan rá az esély, hogy mi magunk is áldozatai leszünk a rombolásnak. Ha időben lépünk, félre tudunk állni, és abban az esetben kívülről láthatjuk ugyan ennek összeomlását, de nem válunk martalékává, nem fog betemetni minket a törmelék. Nyilván a felépülés/újjászületés is gyorsabb lesz!
A Torony jelentheti ebben az állásban azt is, hogy az idejétmúlt helyzetek/kapcsolólódások leválnak rólunk illetve átalakulnak– engedjük, hogy az új ( vagy megújult) beköszöntsön az életünkbe. Ez legyen igaz azokra az esetekre is, amikor egy újfajta látásmódot és/vagy megközelítést kipróbálunk – nem kell zsigerből a megszokottat választani. Reagáljunk másképp, mint ahogy automatikusan tennénk. Engedjük meg magunknak, hogy másképp gondolkodjunk/érezzünk/reagáljunk – majd figyeljük meg mi történik! ;)
Eljött az idő az ellentétek feloldására és egyesítésére, mert csak így lehet előrehaladni.
Nem kell megijedni, hisz a Sors mindig jót akar, mert csak azt omlasztja össze, amit mi nem tudtunk megtenni, pedig szükségszerű volt. A leckék, melyeket az élettől kapunk, valójában ajándékok – a kártyán a villámcsapás a belső megvilágosodás élményére utal, mely elhozza nekünk a szabadság/megszabadulás boldogságát. Készítsünk hát „szárnyakat” – azaz használjuk a szárnyaló elménket, lelkünket, bátorságunkat és merjünk szokatlan, vakmerő útra lépni – főképp a kapcsolatainkban!
Ezeket a kérdéseket tegyétek fel magatoknak:
-
Milyen célok ösztönöznek?
-
Milyen ellentmondásokat kell feloldanod, hogy továbbléphess?
-
Életed mely területeit érinti a változás?
-
Kész vagy arra, hogy lezárd a régit és az újnak szenteld figyelmedet?
-
Milyen páncélt kell szétrobbantanod?
-
Lelked mely része szeretne kiszabadulni?
-
Kész vagy arra, hogy más szemmel nézd önmagad és az életed?