Schäffer Erzsébet: Álmok völgye
Akivel én kéz a kézben vándorolni tudnék, a patakot követve, az erdőkön át, nyári lángolásban, az ősz aranyszínű fényében és messze néző fehér hómezőkön át.....
keveset szólna, és azt is egész halkan....
Azt a szót, amire mindig vártam.
A hallgatása többet mondana, mint mások beszéde....
Megértene, jobban, mint bárki előtte, jobban, mint ahogy én magamat megértem.
Nála otthon lennék, magánál tartana.
Azt tenném, amit szeretne, és amit szeretne, az lenne, amit mindig is szerettem volna.
A nevetéséről felismerném.
Mert csak ő tud, úgy nevetni, hogy nekem is mindjárt nevetnem kell, könnyel a szememben és boldogsággal a szívemben.
Mindig, amikor nyári reggeleken köd ül a tájon, tudom, hogy meg kell találnom, mert még mindig rám vár.
Keresem és félek.
Mert, mi lesz, ha megtalálom?
Akkor nincs tovább, és nincs többé keresés.
Minden értelmet kap, végső megoldást, nem lesz többé én, nem lesz távolság, és nem lesz holnap.
Csak mi, csak együtt és ma -
örökre....
"(...) Megtanulod, hogy semmi sem ismételhető…
Megtanulod, hogy ha megalázol és lenézel egy teremtményt, előbb-utóbb sokszorosan visszakapod…
megtanulod, hogy ha sietteted, kikényszeríted a dolgokat, nem válnak a reméltté…
és megtanulod, hogy a ma a jó, pont ez a perc, nem a holnap…
és megtanulod, hogy ha jól is érzed magad azokkal, akik körülvesznek, mindig hiányozni fognak azok, akik már nincsenek…
Idővel megtanulod, hogy ha megbocsájtással próbálkozol, vagy bocsánatkéréssel, vagy kimondani, hogy szeretsz és vágyódsz, ha szükséged van, hogy barát szeretnél lenni… egy sír fölött haszontalan…
Megtanulod ezt mind, de csak idővel…"
(Jorge Luis Borges)
- Szóval - mondta a nő -, eljössz?...
A férfi hallgatott. Kesztyűjét húzogatta, s ezt mondta lesütött szemekkel:
- Hallottam egyszer egy mesét. Természetesen kínai mese volt.
Így szólt: egy távoli tartományban élt egy férfi és egy asszony. Nem ismerték egymást. Egy reggel úgy érezték, hangot, üzenetet hallottak, parancsot kaptak: ezért felkeltek nyughelyükről, mint az alvajárók, elindultak egymás felé, elhagyták otthonukat férjüket és feleségüket, elhagytak mindent és mindenkit, hogy találkozzanak végre az élet sötét erdejében, s boldogak és egyek lehessenek. Így vándoroltak, igézetben egymás felé. Pusztaságokon haladtak át, s egy sötét erdőbe értek. Az erdőt patak választotta ketté, s ők a patak két partján közeledtek egymás felé, a parancs értelmében, csukott szemekkel, boldog és néma mosollyal. De a patakon keskeny palló vezetett át, oly keskeny, hogy egyszerre csak egy ember lépdelhetett végig a törékeny deszkán. Ezért megálltak, a patak két partján, szemközt egymással, vágyódva és mosolyogva, s tétováztak, melyik induljon el a másik felé először?... Akkor a nő ezt mondotta, halkan és bensőségesen: "No, jere már!" A férfi felnézett e hangra, szemét dörzsölte, a nőt nézte, az égre nézett, aztán csendesen megfordult, s visszament életébe, családjához, és ott élt tovább, némán és csodálkozással a szívében.
Tudniillik a nő idő előtt szólt. És egyáltalán nem szabad szólni. Meg kell várni, amíg a férfi, kérés és felszólítás nélkül, végigmegy a pallón. Ez a kínai mese.
- Igen - mondta a nő, és szeme megtelt könnyekkel. - Szóval, eljössz?...
- Jó lenne - mondta udvariasan a férfi, begombolta kabátját , s kalapját kereste. - Sajnos, délután tárgyalásaim vannak. Ezen a héten kissé sok a dolgom.
(Márai Sándor: A kínai mese)
"Idővel rájössz, hogy két lelkiismereted van. Az egyik, amit beléd nevelt a világ: ez a másoknak való megfelelés érzése. És a másik: a saját lelkiismereted, amely sohasem bán meg olyan dolgokat, amiket nem kell megbánnod. Még ha mindenki elítél érte, akkor se. "
Aki a sorsa útján jár, gyakran törvényszegő. Olyasmit tesz, amit sem apja, sem anyja, sem a társadalom nem helyesel. Ami miatt „nem nézi jó szemmel” a világ. Mégis megteszi, mert arra vezet az útja. Ilyenkor minden nevelésünktől kapott morális szabály érvénytelenné válik. A „bűnös” Dávid király elszerette a szomszédjában élő hadvezére feleségét, Bethsabét. Ebből a csúnya házasságtörésből, s egyúttal a Biblia legnagyobb szerelméből született Salamon király, és családi ágon maga Jézus Krisztus is. Úgy is hívta a nép: Dávid fia.
Képzeld, ha a király a társadalmi és vallásos lelkiismeretére hallgat, és nem csábítja el a szomszéd nejét!
Más lenne az egész történelem, még a Messiás származása is. A hívő Dávid bocsánatot kért Istentől a bűnéért, az igazi Dávid azonban nem tett mást, csak szeretett. És ez mindent felülírt benne.
Figyeld a lelkedet: melyik hangod üzen neked, hogy amit teszel, az helyes-e, vagy helytelen? Csak az igazi hangodra hallgass! A másikat csak bánd meg – de az elsőt azt kövesd.
Müller Péter
A FÉRFIAK védelmében!
Fekete-fehér; igen-nem... Ha ennyire egyszerű és ilyen evidens lenne a férfi-női kapcsolati séma, maradéktalanul és igen hamar mindenki boldog lenne - a másikban megtalált teljességben. Amit magában eddig nem sikerült meglelnie... Ahelyett, hogy ezt kutatná (s rögtön hozzáteszem, a nehezebbik, de tartósabb utat választaná), gondol egyet, s azt mondja: Majd eggyé válok a másikkal, majd Ő boldoggá tesz engem! Hisz egyedül nem is létezem, képtelen is vagyok a boldogságra!
Ennek tükrében a hölgyek keresni kezdik az IGAZIT! De hogyan?! Irreális elképzelésekkel telve, idealisztikus "valóságban" létezve és azt a másikra kivetítve. Többször előfordult, mikor kapcsolati problémával fordultak hozzám, kérdésemre, hogy mit is szeretnének, ez a válasz érkezett:
-Marcsi, segíts nekem, hogy ezt a Férfit megszerezhessem!
Értitek?! Ezzel a szóval: megszerezhessem! Döbbenetes és elszomorító, hogy egy Nőnek (vagy inkább nevezném csajnak, akárhány éves is) ez a szó jut eszébe a párkeresés mikéntjéről. Ennek tükrében ne csodálkozzunk azon, hogy ezek a csajszik kineveltek egy FÉRFI helyett pasis generációt! Akció reakciót szült! S most jogosan kérdezhetitek, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?!
Eldöntheted, melyik csoportba szeretnél tartozni, akár hímnemű, akár nőnemű vagy - FÉRFIVÁ érsz vagy maradsz pasi - NŐVÉ válsz vagy megmaradsz a csajos sekélyes létben. Ez a szabad akarat!
Nem tartom magam maradinak és szenvedélytelennek sem, sőt! Viszont vékony a mezsgye, mely a ledérséget és a könnyűvérűséget elválasztja a felszabadultságtól és a féktelen szenvedélytől. Pont az az ajtó, melyet becsuksz...akár valóságosan akár képzeletben!
Ajánlom mindenkinek sok szeretettel ezt a könyvet elolvasásra és napi használatra - hátoldalán ez áll:
"Ez a könyv azoknak íródott, akik vallják: a minőség megelőzi a mennyiséget, a nemes küzdés a puszta eredményt, a magasztos a fényűzést.
Azoknak a Férfiaknak, akik rezonánsak az anyagin túlmutató, magasabb rendű értékekre. Akik kiállják bátorsági próbáikat ahhoz, hogy a szellemi nemesség fénye átsugározzék lényükön.
Azoknak a hölgyeknek, akik még hiszik, hogy az angyali törékenység a tündéri szív következménye, s hogy a szerelemben történő önfeláldozás az, ami a nőt gyönyörűvé varázsolja."
Teljes képet kaphatsz arról, hogyan is kell(ene) kinéznie a férfi-női kapcsolatnak! Sajnos, ez mostanság döbbenetesen eltorzult, felcserélődtek a szerepek-nem is csoda, hogy ilyen sok a magát boldogtalanul vonszoló lélek, és kevés a harmonikus, őszinte, tiszta párkapcsolat.
"A lelki nagyság jele a sugárzó tekintet és az optimista nyitottság az emberi mélységekre.A lelki ember puszta lényével jobbá avatja környezetét.A szemei és nem egyéb földi hívságai azok, amik vonzzák a tekintetet. Egy hercegnő értékű nőnek sohasem a keblét vagy a tomporát veszi észre az ember.
Ahhoz, hogy egy nő öltözködésével ne legyen kihívó, hogy ruhatára fő darabjai ne a szűk miniszoknyák és a merész dekoltázst mutató topok legyenek, először el kell érkeznie abba a fejlettségi állapotba, hogy ráébredjen: szemeiben csillognak kincsei."
Megérintett ez a kép-átfutott rajtam valami, mikor megláttam. Elsőre ellentmondásosnak tűnt a kemény munkáskéz ujjai közt a finom, törékeny virágszirom. De nem tudtam átsiklani a kép hangulata fölött, elidőztem hát...és akkor megértettem az üzenetét. Mindegy mi van most benned, mindegy mit élsz meg, milyen kemény lett a szíved vagy a sorsod vagy mindkettő! Az élet mindig odateszi eléd a reményt, az új kezdet lehetőségét. És akármilyen durva is lett a "kezed" - élj vele és ragadd meg (bármilyen csekély is)!
Nemrégiben megismerkedtem egy mások által ismert és elismert emberrel, és mikor "megmérettetésre" került a lelke, kiderült, nem képes adni! Adni abból, amiből feleslege van...mert ő akarja meghatározni mindennek az értékét! Szerencsére vannak olyan emberek is, akik a nagyon kevéskéből is képesek önzetlenül, szeretettel adni annak, aki rászorul, és annak, aki a segítséget kéri.
Mikor a Teremtő elé kerülünk, szerintetek mit fog kérdezni tőlünk? Talán azt, hogy: Figyelj, sorold fel most nekem mennyi javadat hagytad hátra, mekkora összeg volt a bankszámládon, stb... Nem-nem, még véletlenül sem! Inkább így szól majd: Gyere, ülj le ide mellém, mert szeretném látni mit őrzöl a lelkedben!
