top of page

Mostanában többször belefutok olyan emberekbe, akiknek téves elképzelései vannak a feng shuiról - és úgy általánosságban az ezotériáról. Emiatt gondoltam, "élő" példákon keresztül fogom bemutatni, mit is lát egy szemle alkalmával egy képzett feng shui tanácsadó!
 

Tanácsadásaim során a lehető legkülönbözőbb emberekkel és élethelyzetekkel találkoztam már, melyeknek megoldása egyrészt nem megy egyik napról a másikra, másrészt többszintű "átvizsgálás" szükséges ahhoz, hogy megértsem (és a "páciens" is) a probléma valódi gyökerét. Ezért szinte kivétel nélkül minden esetben alkalmazom a rajzteszt analízist, mely részletes képet ad az illető jelenlegi élethelyzetéről, gondolkodásáról.
 

Vegyük csak jól szemügyre az alábbi "óvodásnak" is nevezhető rajzocskát - ugyanis itt nem a művészi hatás a lényeg, hanem egészen más szempontok alapján folyik a kiértékelés.
 

Jelen példában egy elvált, 40-es évei felé közeledő, gyermektelen hölgy rajzát mellékeltem - a hölgyet nevezzük Angélának. Mit is mesél ez a "szösszenet"? A szakértői szem jól látja, hogy Angéla életében-gondolataiban igen fontos helyet foglal el a pénz-emiatt érzelmeit nem tudja úgy megélni, ahogy szeretné. Élete, boldogsága mindig külső körülmények függvénye-vagyis teljesen kiszolgáltatottnak érzi magát az élet viharaival szemben. Én-képe negatív, valahol a múltjában elhagyta a boldogság, s ő a szívét is ott felejtette. Otthonában harmóniátlan légkörben él, bár vágyna a társaságra, mégsem teremt lehetőséget arra, hogy környezete és "barátai" jobban megismerhessék. Félelemmel telve éli mindennapjait, hisz olyan magas falakat épített fel, melyeket nem tudja, hogy is kellene lebontania.
 

Pedig mindennél jobban vágyik társra és boldog, harmonikus életre. Csak fogalma nincs róla, hogy kezdjen hozzá ennek magvalósításához. Gondolatait kemény kontroll alatt tartja, hisz már gyerekkorában "megtanulta", hogy véleménye nem számít s jobb, ha nem is hangoztatja. Így valódi énjét is sikeresen elrejti, lehetőséget sem adva ezzel környezetének a megismerésére. Szexuális élete monoton és egyhangú, s ha néha előfordul egy-egy örömteli óra, azt akkor sem otthonában éli meg.

Jelenlegi hivatását enyhén szólva nem kedveli-úgy érzi nem tud megfelelően kibontakozni benne, s ő ennél sokkal többre lenne képes. Jelen élethelyzete robbanás előtti állapotban van - ilyenkor egy "jól irányzott" útbaigazítás lehetőséget ad számára, hogy életét más vágányra terelje. Angélával ebben az élethelyzetben találkoztam - a stratégia megbeszélése után hozzálátott lépésről-lépésre megvalósítani azokat. Kíváncsian várom, milyen eredménnyel!

 



 

1.jpg

Esettanulmány!

Sokan kételkednek abban, hogy életterünk bármilyen képet is mutatna rólunk-és az, hogy esetleg még a sorsunkat is tükrözné, hát az egyenesen képtelenség. Nos, míg nem találkoztam 12 évvel ezelőtt a feng shuival-én sem gondolkodtam ilyen dolgokról. De azóta az életem részévé vált-s már nem tudok egy házat/lakást/üzletet/irodát más szemmel nézni. Elbűvölt és magával ragadott a logikája – a több ezer éves múltjából fakadó tapasztalata!
 

Szeretném nektek „élő” példával bemutatni: az a tér, amelyben élünk, lényünk tökéletes meghosszabbítása. Sőt, tovább megyek: előző életbeli és jelenlegi problémákra hívja fel a figyelmet! Ahol „”elrontottuk”-ott állít nehezebb élethelyzetek elé, míg le nem tettük a „vizsgát”.

Vessetek egy pillantást erre a tipikusnak mondható L-alakú lakásra – nézzétek csak meg az életterületek aránytalanságát. Hisz az életünkben minden az egyensúlyról és a harmóniáról szól. Hogyan lehetne ezt megvalósítani egy olyan térben, ahol már az életterületek egy része is hiányos, sőt, van, ami nincs is! Ami a legszembetűnőbb, hogy a Déli terület fele hiányzik – míg a mellette található DNY-i rész szinte alig található a lakásban. Aztán ott van a K-i terület, ami arányaiban kb. harmada a többinek. Mit is jelentenek ezek – a teljesség igénye nélkül természetesen:
 

Dél: a férfias energiát szimbolizálja, pont úgy, mint az asztrológiában a Nap! Hogy is lehetne egy ilyen lakásban boldog, elégedett és tettre kész a férfi – hisz alig akad számára mód az érvényesülésre!
 

Emellett a Hírnév és Megvilágosodás Háza – hogy is látnánk a követendő utat, ha nincs, ami megvilágítsa! Arról csak szép halkan teszek említést, hogy milyen komoly nehézségekkel kell szembenéznünk, ha nem az alkalmazotti szférában dolgozunk!

Szervezetünk szempontjából a szív-érrendszer-vérkeringés-vékonybél energetikai problémái tartoznak ehhez a területhez.
 

Délnyugat: Szerelem, párkapcsolat életterülete-ennélfogva talán a legfontosabb része életünknek. Nem hiányzik ugyan az egész terület, „csupán” a fele-de nézd csak meg mi van ott: a hatalmas beépített szekrény! És nyilván tele mindenféle holmival-roskadásig! Így kevés lehetőségünk van új lendületet vinni a párkapcsolatba-és a megbocsájtás-elengedés témakörében is komoly nehézségekbe ütközünk.

Szerveink közül a gyomor betegségei tartoznak ide.
 

Kelet: Egyrészt a családi harmóniát és az őseinkhez kapcsolódó gyökereinket szimbolizálja – másrészt a családi vagyon is ennek a területnek az érdeme vagy bűne. Jelen esetben az utóbbi! Vagyis hiába van félretett pénzünk, folyamatosan apad ilyen-olyan nem várt kiadások miatt.

Szerveink közül a máj tartozik ide.
 

Első „ránézésre” ennyit lehet megállapítani egy élettérről. És még nem beszéltünk arról, hogy ki/kik is laknak itt-milyen életúttal, milyen aktuális megoldandó feladattal. Még szerencse, hogy az életterületeket lehet harmonizálni-csökkentve ezzel a terheket és a nehézségeket!

10.jpg
11.jpg

Esettanulmány 2.rész
 

Biztosan emlékeztek rá, hogy pár nappal ezelőtt posztoltam egy rajzot, amit utána elemeztem is. Most itt a következő lépés-vagyis, ha a rajz alapján megállapítottam, jelenleg milyen élethelyzetben van a "páciens", akkor jöhet a születési dátumának vizsgálata. Mivel én keleti asztrológiával foglalkozom, ha nem tudod, nem szükséges az óra-perc ismerete. E nélkül is hiteles képet kapunk az egyénről testi-lelki-szellemi szinten.
 

A feng shuihoz kapcsolódó asztrológia-személyiségelemzés szintén az öt elem harmóniájára épül, azaz vizsgálja, hogy ezek az energiák milyen mértékben találhatóak az egyén képletében, megvannak-e, s milyen jellemvonásokat, személyiségjegyeket generálnak.
 

Ebből a szempontból minden embert három szinten vizsgálunk.

1. kifele mutatott, azaz energetikai kép

2. alapszemélyiség

3. rejtett, mélyben lévő lelki energia
 

Ez a három szint lehet egymástól teljesen különböző energetika, ám lehetnek harmonikus összekapcsolódásban is. Ha esetleg nem lenne teljesen világos, akkor "magyarra" fordítom: mikor megismerkedünk valakivel, csak az energetikai képletét láthatjuk ezt engedi megmutatni. Ebből a külső képből levonunk magunknak különböző következtetéseket a másikról. De vigyázat! Mert ahogy jeleztem, lehetnek ettől teljesen eltérő tulajdonságai is. Ide kívánkozik egy régi mondás: Nem minden arany, ami fénylik!

Ugyanis tehet valaki kellemes első (sőt második) benyomást is ránk, de ha a három energiaszintje drasztikusan különbözik egymástól, akkor tartósabb ismeretség után jön a kiábrándulás: úristen, nem is gondoltam volna, hogy ilyen!
 

És itt jön be a 3. szint, vagyis a lelki energia! Ahhoz, hogy ezen tulajdonságok ismeretesek legyenek számunkra, már jóval több időt el kell tölteni a másikkal! Ilyenkor szükség van élesebb szituációkra, váratlan helyzetekre, hogy a másiknak ne legyen ideje kontrollálnia magát, ne tudjon "játszani" - ilyenkor tör elő belőle lelke igazi valója. S ez is lehet teljesen más, mint amit először gondoltunk róla, sőt, felülírhatja az alap személyiségjegyeket is. Az, hogy ennek előjele pozitív vagy negatív lesz-e, azt az elemek egymáshoz való viszonya dönti el!

 

13.jpg
bottom of page