9 csillag ki asztrológia
9 Csillag Ki asztrológia – hallottatok már róla vagy teljesen ismeretlen a számotokra?
A feng shuiról biztosan tudnátok pár mondatot mondani – ha máshonnan nem, akkor az újságokból olvashattatok a keleti térrendezés művészetéről. A keleti filozófia az 5 elem harmóniájára épül, és ugyanezen az elven működik a hozzá kapcsolódó 9 Csillag Ki asztrológia is! Miután jó pár évig laikusként foglalkoztam a nyugati asztrológiával, megismertem azt a kínai rendszert, ami „Kilenc csillag chi”, ill. „Feng shui asztrológia”, ill. „Yin-yang asztrológia” néven szerepel a szakirodalomban. Miért szeretem?
1. Mert egyszerű. 2. Nincs benne semmiféle titokzatos magyarázat, inkább józanság. 3. Mert a segítségével nemcsak önmagamat, hanem a környezetemet is könnyebb megértenem és elfogadnom. 4. Kapcsolatelemzést is könnyen lehet vele készíteni. 5. Nem kell hozzá sok tanulnivaló, inkább tapasztalás, tudatosság, megfigyelés, átélés. 6. Segítségével fel tudom mérni, hogy hol tartok az életutamon. 7. Meg tudom érteni, hogy bármikor nem tehetek meg bármit, hanem van, hogy vissza kell húzódnom, visszafognom magam, elcsöndesednem. 8. És mert másokat is gazdagíthatok ezzel a tudással.
Ennek az asztrológiai rendszernek a lényege az a szemlélet, hogy személyiségünkben kis magként hordozzuk a temperamentumunkat, jellemünket, mely az idő előrehaladtával kinyílik, kiteljesedik. A másik, ami fontos, hogy a világban 3-féle módon jelenünk meg. Először felszínes képet mutatunk önmagunkról, pl., ahogy a bemutatkozáskor lát bennünket valaki. Lehet, hogy beszélgetünk vele pár órát, de igazi énünk, amilyenek a mindennapokban vagyunk, csak huzamosabb ismeretség után mutatkozik meg. Személyiségünk motorja, magva pedig szinte láthatatlan. A motivációink láthatatlanok, és az is, hogy stresszhelyzetben hogyan változik a jellemünk.
A feng shui asztrológia ezt a 3 aspektust emeli ki. Kinek és milyennek tűnök első látásra, ki vagyok a mindennapokban és kritikus, ill. stressz helyzetekben, és ki vagyok belül, mint ideális teremtmény. Foglalkozik azzal is, hogy az egyéniségre milyen módon hat az év, vagy annak egy szakasza. Minden év más-más jellegű, a dinamikustól a visszahúzódóig sokféleképpen árnyalódik, és összhangban, támogató módon, vagy pedig vele ellentétben, gátló módon jelenhet meg az egyéniség számára. Tanácsadások alkalmával sokszor merülnek fel a következő kérdések: milyen lesz ez az évem? Mire kell figyelnem ebben az időszakban? Mire alkalmas a következő ciklus? Jó ha tisztában vagyunk azzal, hogy sokféle időciklus létezik a kínai asztrológiában:
- 1 éves - 3 éves - 7 éves - 9 éves - 10 éves
Ebből is látszik, hogy több tényező jelenléte is érződik egy-egy időszak alatt, így sokszor akár egymásnak látszólag ellentmondó energetikai hatásoknak is ki vagyunk téve. Ezért egyáltalán nem mellékes, hogy az adott időszakban elénk táruló feladatainkat milyen mélységben , milyen intenzitásssal oldjuk meg.
Képzeljük el úgy előző életeinket, mintha azok egymásba fonódó láncszemek lennének. Ha egyes feladatokat (melyek nyilvánvalóan személyiségfejlesztő tartalommal bírnak) egyáltalán nem vagy csak csekély mértékben hajtunk végre, akkor a láncszemek résnyire (vagy teljes egészében) nyitva maradnak. Így elképzelhetetlen, hogy a következőkben elénk kerülő akadályokat teljes erőbedobással és sikeresen tudjuk venni. Hisz maga az alaplánc sérült meg, gyengült meg az ereje, a stabilitása. Így nincs más lehetőség, mint visszamenni addig a pontig, ahol az első elakadás kezdődött és kitartó munkával bizony meg kell javítanunk azokat. Az időciklusok abban nyújtanak segítséget, hogy általuk jelzéseket kapunk arra nézve, hogy éppen melyik az a feladat, amit el szerettem volna kerülni, azt milyen módon tudom teljesíteni. És természetesen arra is rámutat, hogy melyek azok a konkrét lépések, amelyek sikerre visznek, mi az az attitűd, mellyel rendelkeznem kell és nagyságrendileg meddig van időm a korrigálásra.
A Sors egyetlen aduásszal rendelkezik, ez pedig a betegség. Ha valamilyen megélés vagy életfaladat végrehajtása nem sikerül fizika-lelki szinten, akkor azok sajnos testi tünetek formájában jelentkeznek. A képletben természetesen erre is vannak időszakos jelzések, hogy mikor mire kell figyelnünk.
Száz szónak is egy a vége – jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy nem járható út a halogatás, az akadályok megkerülése, hisz ciklikusan amúgy is visszaterel a Sors oda, ahol „megúszásra” játszottunk. Tisztában vagyok vele, hogy nem könnyű, de hiszem, hogy senki nem kap nehezebb feladatot annál, mint aminek az elvégzésére felvértezték.
Aki nem hiszi, járjon utána!
Végig foglak vezetni benneteket mind a 9 alapszemélyiség/Qua szám ezévi feladatain, sőt, megtudhatjátok azokat a fontosabb feladatokat is, amelyeknek a megvalósítására születésetek előtt válallkoztatok. Igyekszem minél hasznosabb információkkal olyan kapaszkodókat adni nektek, melyek segítenek teljesebb, boldogabb, harmonikusabb DE FŐKÉPP TUDATOSABB életet élni.
Amennyiben úgy érzed szükséged lenne személyesebb elemzésre, egyéni konzultációra, úgy vedd fel velem a kapcsolatot - várlak szeretettel!
Barkóczi Mária
feng shui tanácsadó-lakberendező
kínai asztrológus
tarot kártyavető
Hozzászólás
Megosztás
Comments