top of page

9-es Tűz Qua számú személyiség és a 2023-as év


Az éved kulcsszavai:

Elcsöndesülés, mélységek, ütközés, érzékenység, változékonyság, énkép, tervek, jövő, karrier, hivatás, életút, önmegvalósítás, hűvösség, érzékfeletti átélések, lelki élet, jellemalakulás, szenzualitás, kommunikáció, pénzkérdések.

Kifejtés:

Az előző éved után, ami aktív, sokszínű és örömökkel, eseményekkel tűzdelt volt, 2023-ban egy különleges energiát tapasztalsz meg. Az éved a Víz minőség uralma alatt áll, ami saját elemeddel ellentétes, ezért messziről se hozza a múlt év folyamán tapasztalt komfortérzetet, amikor a Tűz, ami személyiségeddel azonos minőségű energia támogatta, bőségesen ellátott munícióval.

Minden erősebb fölemelkedés előtt szükségszerűen egyfajta leszállásban, alábocsátkozásban kell részesülnünk, ami kívülről nézve igazságtalannak és érthetetlennek tűnhet. Pedig van értelme, mert ilyenkor a belső személyiség intenzívebben bontakozhat ki, hiszen kívülről jövő provokációk érik. A tanuló folyamatok végén érettebben és teljesebben tudjuk megélni azt a bizonyos magasabb fokra lépést. Ez a folyamat pontosan a jin és jang szimbólum mintájára működik, amelyben található egy aprócska jin a jangban, és jang a jinben, egy kis fehér pötty a feketében, és fekete a fehérben. Az éved egy ilyesfajta „pötty”. A 9 személyiség közül a 7-es Fém, és a 9-es Tűz él át ilyen tanuló folyamatokat (önmagáról, másokról, az életről), és ha jól sáfárkodik az adományokkal, akkor megerősödve és magabiztosan kerül ki belőle. Idén pedig a Víz sokszínű tanításait éled át.

A mindennapokban a Víz a kommunikációt, változatosságot és változékonyságot képviseli, tele misztikummal. Bizonyos latens dominanciát hordoz, mely által sosem adja meg magát, észrevétlenül lesz úrrá mindenen. A Víz szemben áll a Tűzzel és eloltja azt. Ezt úgy lehet értelmezni, hogy mindaz, ami a külvilág felől jön, vagy túl bőséges, vagy túl alaktalan, érthetetlen, értelmezhetetlen, folyton kezdened kell valamit egy adott helyzettel.

Hogyan hozhatod ki a legjobbat ebből az évből? Ha megtervezed a napjaidat, és az életutad, ha foglalkozol a jövőddel. Hol tartasz most, elégedett vagy-e önmagaddal, a sorsoddal, mit szeretnél még kihozni belőle, megtaláltad-e már az élethivatásodat, és van-e amin a következő 9 évben szívesen változtatnál. A Víz mindig tudja a célt, szakadatlan kitartással halad felé még akkor is, ha látszólag összevissza kanyarog.

A Víz működteti az intuíciót is. Figyeld, milyen inspirációk jutnak el hozzád. Esetleg készíts saját év-könyvet, amibe időnként felírod az ötleteidet, és azt is, hogy mi kell a megvalósításhoz. Nem baj, ha naponta 1, vagy 100 ötleted van, úgyis csak az valósul meg, aminek éppen ideje és helye van.

A víz elkülönülő elem. Ritkán látható egymás mellett 2 csevegő patak. Ebben az évben ezt az elkülönülést is megtapasztalod, talán visszahúzódóbb leszel, hűvösebb, magányt kereső, sebezhető, nem konkrét, félre érthető, és elemi-ösztönös. Nem túl vonzó, de hasznos pakk. Hol többet, hol kevesebbet tenned kell azért, hogy jól érezd magad, és ne merülj el egy-egy mondat, helyzet, emberi megnyilvánulás, eszmefuttatás dagadó tengerében.

A víz az egyik legérzékenyebb elem, azonnal reagál, ha mozgás éri. Az év folyamán te is érzékenyebb lehetsz. Hogy megvédd magad a váratlan, és erősebb impulzusoktól, jó előre készülj fel a találkozásokra, ha beszélgetésre, meghallgatásra mégy, készíts jegyzetet, írj kulcsszavakat, amik segítségedre lehetnek. A beszélgetéseid során légy figyelmes, és bármit, amit nem értesz, igyekezz rögtön tisztázni. A mondandóddal ne áraszd el a másikat, inkább próbálj lényegre törő lenni.

Ha időnként rád tör a zárkózottság érzése, ne erősítsd a magányt, inkább tegyél egy kiadós sétát a természetben, és újulj meg. Az archaikus hagyományokban él egy szokás, miszerint, ha lelki bánatunk van, el kell menni egy folyóvíz partjára, s a parton megállva addig nézni a vizet, míg érzed, hogy a hullámok minden bánatodat kimosták a lelkedből. Talán nem butaság, ha hónapról-hónapra kipróbálod ezt a kis gyakorlatot.

A megállapodásokat mindig írásos formában is rögzítsd. Ismered a mondást, miszerint „a szó elszáll, az írás megmarad”: hasznos, ha pontosan tudod, mihez tarthatod magad, ez megvéd az esetleges későbbi félre értésektől. A víztükörből ered maga a tükör feltalálása is, az önismereti utak hasznodra lesznek. Az ösztöneid, intuíciód erősebb az idén, ezt kihasználva bátran foglalkozhatsz szellemi dolgokkal, minden olyasmivel, ami a megfoghatatlan tartományhoz tartozik, legyen az akár művészet, meditatív tánc, jóga, tai chi, i ching, de akár az elvont, szellemi természetű dolgok, mint a matematika, kvantum mechanika, stb.

Az év kedvez az olyan elmélkedő kérdések megfejtésének is, hogy mi végre vagyunk a világon, és hogyan kapcsolódunk a természet erőihez. Ha oda figyelsz, kifinomult antennáid sok információt fognak e kérdésekre vonatkozólag. A vizek tulajdonsága, hogy szabadok, ezt a szabadságot átélheted a céljaid felmérésében is.

Lesz olyan helyzet, amikor értékelik a képességeid, de ahhoz, hogy eredményt érjél el, magadnak kell megmozgatnod minden követ. Nagy dolgokat ne várj, az év inkább abban lesz domináns, hogy sok minden új alapokra helyeződik, pl. érettebben viszonyulsz helyzetekhez, emberekhez, döntésekhez.

A pszichológia és a szenzualitás, vagyis a lélek és az érzékiség tapasztalatai, élménye is hangsúlyt kapnak. A vízhez tartozik az írásos kommunikáció, ezért nyugodtan használhatod önkifejezésre, vagy az átéléseid feldolgozására. Érzékenységeddel másoknak is megmutathatsz különleges dolgokat.

A víznek nagyon sok napsütésre van szüksége, hogy fölmelegedjen, neked sem lehet elégszer hangoztatni, hogy fontos vagy, szeretnek, mert az önbizalmad bizony hullámzik majd… Olykor állj meg, rázd magad gatyába, ne sértődj meg, ha nem kapsz elég figyelmet. Légy türelmes a többiekkel, és találj magadnak ön-erősítő módokat, akár az említett szellemi tevékenységekben, akár pedig más, dinamikus módon.

Egészség :

A kínai gyógyászatban a Víz elemhez a vese és a nemi szervek, valamint a folyadékkal kapcsolatos problémák tartoznak. Figyelj oda ezekre a szerveidre, tartsd őket melegen, kerüld a huzatos, nyirkos helyeket, öltözz fel jól. Ha túl kevés, vagy túl sok folyadékot, netán alkoholt fogyasztasz, jelentkezhetnek lappangó problémák, amikre figyelj oda és ha szükséges, menj orvoshoz. Próbálj sokat pihenni, egészségesebb ritmusban élni, mint azt általában tetted. E téren is evezz új, nyugodtabb vizekre. A kedélyedre is jobb hatással van, ha időnként alaposan kipihened és feltöltöd magad. Az ivókúrák, léböjtök jót tehetnek a szervezeteddel, egy-egy rövidebb időszakra beiktathatsz ilyesmit a mindennapokba.


9-es Tűz elemű személyiség

Külső jegyei alapján látszólag magabiztos, energikus, erős. Ez sok ember számára meggyőzően hat, és nem törekszik mélyebb megismerésre. Pedig ha a felszín alá tekintetének, hamar rájöhetnének, hogy a magabiztosság csak látszat. Gyakran szenved önbizalomhiányban, tudást, támogatást vár környezetétől. Ezt gyakran meg is kapja, méghozzá nem is egyvalakitől, hanem egész közösségektől. Állandó bizonytalanságban él. Még a sikeresen elvégzett feladatok is gyakran kétségekkel töltik el.

A 9-es tűz mindazon tulajdonságokkal bír, amiket a nap adomá­nyozhat: energikussággal, világossággal, tisztasággal. E típushoz tartozók kimeríthetetlen tartalékokkal rendelkeznek, számukra minden kézenfekvő: a legnagyobb viharban is elkormányozzák a hajót.


Gyakran találja magát szemben nehézségekkel. Szeret mindent könnyedén venni, de a dolgok közel sem olyan egyszerűek. A bonyolult feladatok nem rettentik el, gyakran vakmerően belevág komoly kihívást jelentő dolgokba is. Vakmerősége sokszor sikerre is viszi vállalkozásait. Hirtelen ember. Hirtelenségével gyakran bánt meg embereket, de ezt nem szándékosan teszi, sokkal inkább a meggondolatlanság megnyilvánulásaként könyvelhetjük el.


Meleg és szenvedélyes természetű, rendkívül jól kommunikál. Nagyszerűen el tudja adni magát, bár az, hogy mennyire tartósan, már más kérdés. A felszín sok hiányosságot takar, s ha ezekre figyelmeztetik, sértődötté válik.


Amilyen gyorsan megharagszik, olyan könnyedén bocsát meg. Gyorsan is felejt. Nincsenek tartós szerelmi bánatai, nincs élete végéig tartó haragosa sem. Szókimondása, egyenessége miatt nem sok barát veszi körül. Ez azért is rossz, mert nélkülözhetetlen számára a támasz.


Elmenni mellette nem lehet, kiemeli őt a tömegből vonzó külseje, jókedve, megnyerő stílusa. Nyílt, közlékeny természetű, elhiteti velünk, hogy minden szép és jó még akkor is, ha ez épp nem igaz. Vezető képesség szunnyad benne, egykettőre képes inspirálni, motiválni a környezetében élőket.


Szereti a szépséget és a ragyogást. Sokszor túlzottan is nagy jelentőséget tulajdonít a külsőségeknek. Fontos számára a megjelenés, a ragyogás. Amennyire nem törődik az apró részletekkel egyébként, annyira nagy jelentőséget tulajdonít ennek a megjelenésében. Az öltözködésben, a lakása berendezésében, de még az eszközeinek megválogatásában is ügyel a legapróbb részletekre is. Magával és másokkal szemben egyaránt igényes.


Különösen fontos, hogy olyan hivatást, foglalkozást válasszon, ami nem jár rendszeres idegfeszültséggel. A sok idegeskedés kihat ugyanis a vérnyomásra, a keringésre. Azon kivételes személyiségek közé tartozik, akiknek nincs szükségük rendszeres sportolásra. Ehelyett inkább az aktív pihenést, a meditációt válasszák.


Jól megállja a helyét minden olyan munkában, ahol emberekkel kerül kapcsolatba. Minél jobban érvényesülhet, annál boldogabb és hatékonyabb. Pályák a politika, a zene, az éneklés vagy a szí­nészet terén jöhetnek szóba. A szórakoztatás vagy a piacszerve­zés szintén kiválóan alkalmasak a számára, főleg ha a cégnek ő a tulajdonosa. Jó kommunikációs képessége hasznára lehet a közalkalmazotti, a televíziót és a rádiót érintő, illetve fotózással kap­csolatos munkák terén.


Tűz természete azonnal rávilágít - főleg mások számára - arra, ami magától értetődő: ez, illetve mélyben gyökerező ösztönössé­ge a legnagyobb erőssége. Ahogyan az erős tűznek biztos hátte­ret a jó tüzelőanyag biztosít, úgy azt számára a családnak kell nyújtania.


Próbálja gyakorlati érzékét is fejleszteni az élet különböző te­rületein.


Aki nem hiszi, járjon utána! ;)


Ha úgy érzed mélyebben érdekel a saját személyiséged, az életfeladataid, a párkapcsolatod, esetleg az éved energiája, úgy jelentkezz nálam személyre szóló Négyoszlopos Sorselemzésre. Várlak szeretettel!


Elérhetőségeket itt találsz:

https://barkoczim.wixsite.com/fengshuititkok/kapcsolat


A 9 Csillag Ki asztrológiáról itt olvashatsz: https://barkoczim.wixsite.com/fengshuititkok/single-post/9-csillag-ki-asztrol%C3%B3gia


Qua szám kalkulátor: https://www.fengshuibolt.hu/?page=centrum/guacalc&

Barkóczi Mária

feng shui tanácsadó-lakberendező

kínai asztrológus

tarot kártyavető

Comments


Top posztok
archívum
keresés címkék szerint
Kövess
  • Facebook Basic Square
  • Pinterest Social Icon
bottom of page