1-es víz qua számú személyiség és a 2023-as év
A 2023-as éved kulcsszavai Fokozatosan erősödő életritmus, növekedés, kihívások, az életút alakítása, rendrakás, előkészület, tervek és teendők megalapozása, részletek kidolgozása, kapcsolatfelvétel, hova tartozás, érzelmi kérdések, gyöngédség, gondoskodás, anyaság, Nő és Anya motívum, társasági élet, szerelem és házasság, párkapcsolat, az otthonhoz kötődő témák.
Kifejtés: Az előző évek sokféle kihívást hoztak számodra. Voltál fönt, lent, a figyelem és a különböző társaságok középpontjában, és megtapasztaltad a magányt is. 2022-ben Víz évet éltél meg, mely főleg azt a feladatot adta, hogy mit tudsz önállóan megvalósítani, mennyit és meddig érsz egymagadban. Emellett fontos volt megtervezned és megtalálnod az életed irányát: célokat, azt, hogy merre tovább, miről szóljon az elkövetkező 9 év.
2023-ban Föld évet élsz meg, hiszen a Szerelem, párkapcsolat/kapcsolatok évében leszel 2024. február 4-ig. A Föld tulajdonsága, hogy korlátok közé szorítja a vizet, a Víz pedig sarat csinál a földből. Azonban folyamatosan azon kell lenned, hogy ezt az erőt a földtől elvedd, maximálisan kihasználd és szublimáld, a saját javadra, növekedésedre fordítsd. Ehhez az analógiához hasonlóan, az éved jóval eredményesebbnek és mozgalmasabbnak mutatkozik, mint az előzőek, azonban még sokat kell tenned önerőből, hogy előre jussál, megkeresd és javadra fordítsd a különböző lehetőségeket.
A valódi, akadálymentes áttörés jövőre várható, de ha rendszerezed a tennivalóidat, már ebben az évben is nagyon sokat haladsz. Mindent türelemmel, óvatosan tegyél, mert a Föld-energia a maga csöndesen működő ritmusával sokszor fékezi a veled született kíváncsiságot. Ha az elmúlt évben már körvonalazódott, hogy mit szeretnél tenni, akkor idén a hogyan kérdéseivel, a megvalósítás körülményeivel, az előkészítéssel érdemes foglalkoznod.
Hogyan, kivel, kikkel szeretnél együttműködni? Ehhez föl kell mérned az esélyeidet, referenciákat készítened, és józanul kiállnod önmagadért. Vadonatúj dolgokat nem érdemes elkezdened, mert az éved inkább az előkészítésnek kedvez. Ha el is indítasz valamit, vagy elfogadsz egy megbízást, ügyelj, hogy másokkal szövetkezve, vagy a legjobb eszközöket használva tedd, és hogy ne fáradj ki. Még nem értél abba a mozgalmas stádiumba, amelyben erőn felül meg tudnál felelni a sokféle kihívásnak.
Az év a rendről, és kapcsolatrendszered kiépítéséről is szól. Figyelj oda az elvarratlan szálakra, s mindazt, ami függőben van, próbáld meg lezárni. Ilyesmire a következő 3 évben biztosan nem lesz időd. Mind a munka, mind pedig a kapcsolatok terén vedd számba, kivel-hol tartasz. Ez a következő évek szempontjából bír jelentőséggel. Ha már most felfrissítesz néhány baráti, ismerősi szálat, akkor a megfelelő időben nem kell azon aggódnod, vajon merjél-e kopogni x, vagy y ajtaján, az együttműködés reményében.
Az otthonodban is a rend és kiegyensúlyozottság megtalálása lényeges. A környezet meghittsége, lakásod pihentető légköre idén fontosabb lehet, mint máskor, szánj időt a kisebb-nagyobb rendbe tételre, felújításra, szépítésre.
Az életritmusod szép lassan fordul át majd egy dinamizmusba, ami jövőre mutatkozik meg, így ez még a „tankolás” éve, tedd rendbe az egészséged, a tested, lelked, frissülj fel időnként valamilyen szellemi táplálékkal (olvasmány, meditáció, stb.), mert a következő években majd ezek alkotják a napjaid alapját. A Föld energia, ami az évedet jellemzi, a nőiesség, anyaság, meghitt és szoros kapcsolatok, szerelmi szálak motívumát is fölveti.
Ha nő vagy, akkor ennek megélése, férfiként pedig a nőkkel való kapcsolatod rendbe tétele is egyik feladatod. A másik az anyai motívum. Az édesanya személye az Élethez való kapcsolódásunkat is hordozza. Aki jóban van az édesanyjával, annak az Élet egy szép ajándék, amiben sok-sok öröm és siker vár rá. Ezért ha e téren vannak kusza szálaid, érdemes őket kicsomózni, és a kapcsolatot rendbe tenni. Ez a dolgaid alakulására minden szempontból pozitív hatással lesz.
Az anyai motívum másik feladata, hogy ha már édesanya vagy, tisztázd, milyen pontokon érzel még hiányosságot, és milyen tekintetben vagy elégedett az anyai szereped megélésében. Ha még csak készülődsz erre a szerepre, nyugodtan vágj bele, mert az év kedvező légkört hordoz ennek megéléséhez.A Föld év a hova tartozás kérdését is fölerősíti. Kivel szövetkezel és mire, hogyan éled meg a közösséghez való tartozást, akarsz-e egy csapat, szervezet, csoport része lenni, akarsz-e maradni, vagy tovább lépni, hol jobb és miért.
Az elköteleződés kérdése a független és önálló Fa típusnak mindig egy kis szorongással jár, így, ha párkapcsolati területen kell döntened, légy egy kicsit bátrabb, vállald az érzéseid, merjél beszélni róluk és a romantika iránti titkos igényedről is. A nagy kirándulások, séták, kempingezések és kiruccanások szinte kötelezőek, ezek felfrissítik a Víz alapenergiáit, megújítják és fenntartják a kapcsolat tüzét. Az összetartozás, a kapcsolódás segítheti a kiteljesedésed.
Ha még kereső üzemmódban létezel, akkor ez az év hozhat szívbeli találkozásokat, amelyek minden különleges előjel nélkül bontakoznak ki. Ha jelenleg nincs párkapcsolatod, bogarászd át, hogy miért nincs, mik az akadályozó tényezők, hol teszel keresztbe magadnak. Tisztázd, hogyan szeretnél összetartozni valakivel, és hogyan szeretnéd /nem szeretnéd/ magad elkötelezni.
Az éved tulajdonsága a biztonságkeresés, józanság, magabiztosság, valamint az aggodalom, önbizalomhiány és kicsinyesség is. Ha időnként túlságosan „elföldesedsz”, rázd meg/fel magad, és merjél ismét elrugaszkodni a megszokottól. Hasznosak lehetnek a tűzzel kapcsolatos meditációk (pl. gyertyaláng szemlélése), ezek segítenek a feszültség levezetésében, és a megnyugvásban. Ne akarj mindenáron megfelelni másoknak és mindenkinek! Vállald magad, azzal együtt, hogy tudod, te is egy vagy a többiek között.
Egészség: A kínai orvoslás szerint a Föld a lép, hasnyálmirigy, gyomor, valamint a nyirokrendszer működését ellenőrzi. Figyelj oda alaposabban az étkezésedre, emésztésre. Ne vigyél semmit túlzásba. Ne egyél túl sokat, túl sok édeset, sósat, ne igyál túl keveset… A nyirokrendszernek a mozgás az egyik karbantartója. Ez minden Föld évben kiemelkedően ajánlott, úgyhogy ne halogass, kezdj hozzá, és mozogj, tornázz naponta! Az érzelmi ingadozások, a kisebbrendűség-érzet, melankólia az éved velejárói, ne engedj ezeknek! Alapjáraton a vese és a szaporító szervek működésére kell odafigyelned egész életedben, hiszen ezek, mint egy vészcsengő, a betegségükkel jelzik számodra, hogy hoppá, állj csak meg és gondold végig mi történt?! Amikor ezen szerved bármelyikével komolyabb gond van, az már életvezetési probléma és azonnali odafigyelést igényel - magyarul a tettek mezejére kell lépned, hsizen mind a vese, mind a szaporítószervek a kapcsolatrendszeredben jelenlévő harmóniátlanságról árulkodnak.
Ha fáj valami, nézd meg, mondd ki és lépj tovább. Ha lelki támaszra van szükséged, jól válaszd meg, kinek a vállán sírod ki magad: lehet, hogy később nehezen szabadulsz önkéntes segítődtől. Vigyázz, ne gubózzál be, inkább rendszeresen keress társaságot magadnak, mozdulj ki, és szórakozzál, hallgass élénkítő, frissítő zenét, éld az életed felszabadultan.
Összegzés: Az éved a jövő évi „beindulás” felvezetése, a siker rajtad áll, tegyél meg mindent érte.
Személyiséged – az 1-es Víz elem
Érdekes (mégis igaz) paradoxon, hogy helytálló az az állítás, mely szerint minden ember más, ám az is igaz, hogy egy bizonyos vonal mentén haladva mégiscsak tipizálható. Az asztrológia kiválóan képes "olvasni" ezt a vonalat és megvilágítani, mi az, amiben ugyanaz a típus mégis eltér a megszokott sémától. Mire gondolok?
Képzeld el magát az Őselemet! Szoktam kérdezni tanácsadáskor, hogy ha kiöntök egy pohár vizet az asztalra, vissza tudom-e terelni a pohárba? Hát nem (vagy csak komolyabb segédeszközök igénybevételével ) - vagy ha mégis, akkor nem az összeset, mert kíváncsian szétfolyik, szétáramlik mindenfelé. Elmondható tehát, hogy mindenképpen valamilyen korlátra lenne szüksége ahhoz, hogy egységben maradjon. Energetikailag erre 2 elem képes: a föld és a fém.
Másik tényező, ami elmondható a Víz elemű emberekről, hogy irtózatosan kíváncsiak, emiatt az egyik legszélsőségesebb jellemmel rendelkeznek, ugyanis számukra az áhított egyensúly a legritkább esetben elérhető, hisz folyton a skála 2 végén tartózkodnak. Tomboló jókedv - keserű, szótlan mélabú (most szándékosan sarkítottam); mindenféle átmenet nélkül, amit egy nap akár többször is megélhetnek. Ők vagy 1000 %-on teszik a dolgukat, vagy ha ez nem lehetséges, mi jöhetne? Persze, hogy a másik véglet, vagyis egyáltalán nem csinálják!
Másik tényező, hogy mindenkihez képesek (látszólag) alkalmazkodni - ugyanis igen simulékonyak, de képzeld, ez is csupán a felszín. Megint az előző példához fordulok: különféle formájú poharakat teletöltünk vízzel - mi történik? Bizony - azonnal alakkövető módba kapcsolnak, mint Gombóc Artúr azokkal a bizonyos csokikkal kapcsolatban. Kerek, szögletes, hasáb, ovális és még sorolhatnám - képes bármelyik formát kitölteni. Mégis ami legfőképpen motiválja, az abban a vágyban nyilvánul meg, hogy fogadják el őt, hogy szeressék! Ennek ellenére ők a leginkább megosztó személyiségek - vagy nagyon szeretik vagy nagyon nem.
DE! Nem szabad elhinni, hogy azonosul veled - ezt azért teszi, mert irtózik a konfrontálódástól, inkább elhiteti veled, hogy melletted van, hogy támogat, hogy egyet ért - és bármit, amit szeretnél. A mélyben azonban létezik benne egy fakk-rendszer, mint annó nagyanyáink ama bizonyos komódja. És bizony az történik, hogy az embereket is beleteszi ezekbe a fiókokba és felcímkézi őket. De arra kínosan ügyel, hogy az illető meg ne tudja, hogy melyik kis bugyorba került, sőt, tudomása se legyen arról, hogy neki van ilyen sokfiókos rendszere.
Mit gondoltok, mégis mi lehet a feladata ebből kiindulva a Víz elemű embereknek? Igen, igen!!! A személyes véleménye felvállalása - hisz ha ezt nem teszi meg akkor, amikor kellene, hanem megvárja míg a benne lévő vízduzzasztó megtelik, akkor éles szituációban cunamiként ömlik ki belőle a felgyülemlett feszültség. És képes mindent elmosni...kapcsolatokat teljesen váratlanul megszakítani, helyzetekből hirtelen kilépni.
A Feng shuiban a Víz elem a Karrier, emberi kapcsolatok életterületéhez tartozik - és tényleg, mennyire beszédes ez az elnevezés! :) Ha képes felvállalni saját magát, nincs lehetetlen előtte, hisz leszületésével hozza magával a siker lehetőségét - amihez "csak" önmagát kell legyőznie. Természetesen a többi elemmel rendelkező személyiségeknek is ez a feladatuk, csak más - más területen.
Végül, hogy az első, felvezető mondatra visszautaljak: az, hogy ki, milyen szinten képes az alaptulajdonságaitól elrugaszkodni, fejlődni, változtatni, másfajta szemüvegen át nézni a világot, az ( és ezzel szerintem nem mondok újat) a képletben szereplő többi elemtől függ. Ám a mondás mégis igaz: a vér nem válik vízzé, kutyából nem lesz szalonna... Ez annyit akart jelenteni, hogy változni lehet, de senki nem képes kifordulni önmagából és teljesen más emberré válni.
Ha úgy érzed mélyebben érdekel a saját személyiséged, az életfeladataid, a párkapcsolatod, esetleg az éved energiája, úgy jelentkezz nálam személyre szóló Négyoszlopos Sorselemzésre. Várlak szeretettel!
A 9 Csillag Ki asztrológiáról itt olvashatsz: https://barkoczim.wixsite.com/fengshuititkok/single-post/9-csillag-ki-asztrol%C3%B3gia
Qua szám kalkulátor: https://www.fengshuibolt.hu/?page=centrum/guacalc&
Barkóczi Mária
feng shui tanácsadó-lakberendező
kínai asztrológus
tarot kártyavető
Comments