kövesd a szíved vágyát <3
2021.07.07-én átlépünk a Jin Fa kecske hónapjába.
Ahhoz, hogy jobban értsük, mi is zajlik júliusban, nézzük meg az év alapenergiáját, ami a Jin Fém Bivaly. A Júliusi hónap energiája Jin Fa Kecske – és lám-lám, máris összetalálkozunk két egymást romboló energiával. Az egyik a Jin Fa - Jin Fém között feszül, ugyanis a fém elvágja a fát, a fa pedig képes kicsorbítani a fémet. Az, hogy éppen kinek lesz igaza, melyik kerekedik felül, attól függ, hogy az a dolog, amiről szó van, vagy amiben döntenünk kell, kinek fontosabb jobban. Ez az ellentét az akaratosságról szól – tehát az én akaratommal szemben helyezkedik el egy másik ember akarata. Éppen ezért arra vigyázzunk, hogy kerüljük a „csakazértis” nekem lesz igazam motivációkat, mert nagy balhékat generálhatunk, ha foggal-körömmel ragaszkodunk a saját elképzelésünkhöz (tudván azt, hogy a másiké sokkal jobb, de mégis az én verziómat akarom lenyomni a többiek torkán).
Legyünk belátóak, engedékenyek, empatikusak, hiszen ez nem áll távol sem a Jin Fától sem pedig a Kecskétől. Ne felejtsük el, hogy a Kecske igen jámbor állat, ám rendelkezik egy fegyverrel, amit akkor használ, ha úgy érzi, semmibe veszik, mellőzik, nem törődnek vele és a harmonikus létébe belerondítanak. Ez a fegyver pedig a szarva, amit képes úgy használni, hogy kitapogatja az „ellenfele” gyenge pontját és ott találja telibe! El tudjátok képzelni, mennyire fájdalmas egy ilyen döfés?!
Vegyük észre a korlátozó gondolatainkat! Érkezik valami gátló dolog a külvilágból, hiszen a Bivaly és a Kecske oppozícióban azaz szembenállásban vannak egymással. Képzelj el egy 12 szeletes tortát, ahol hat-hat szelet van egymással szemben. Na, ilyen az oppozíciós állás, ahol ezek a szeletek teljesen eltérő karakterűek, mert pl. az egyik csokis ízű, a vele szemközt lévő pedig epres-mascarponés. Ellentétesek, mégis jól kiegészítik egymást – a különbözőségeikkel képesek megtalálni a köztük lévő harmóniát. Szóval, ha túljutunk azon, hogy nem merülünk el a problémában, nem veszünk el a részletekben – akkor meg tudjuk látni a benne lévő visszatérő tanítást. Mi az, ami felhívja a figyelmünket arra, amiben nem vagyunk elég kitartóak, nem vagyunk elég körültekintőek, hol adjuk fel túl korán, hol kapcsolnak be azok a beidegződéseink, hogy „nekem ez úgysem megy”? Egyéni képletfüggő az, hogy kinek-kinek melyik életterületen fog ez tanulnivalót hordozni. Az viszont biztos, hogy meg kellene látni az összefüggést, hiszen a szembenállásban már benne van annak a lehetősége, hogy megtaláljuk középen az igazságot. Ebben a Kecske zodiákus energiája rengeteget tud segíteni, hisz alaptörekvése a béke, harmónia, egyensúly megtartása.
Fontos tudni, hogy ilyen állásnál a változtatás igénye belül fogalmazódik meg, érezzük, sőt sok esetben tudjuk, mit kellene tennünk, csak félünk megtenni a szükséges lépéseket, ezért kell egy külső támogatás, megerősítés – vagy éppen egy sokkoló váratlan akadály. Azért a külvilágból érkezik az akadály, mert a Bivaly, ami az év energiája szemben áll a hónap energiájával, ami a Kecske. Ugyanakkor ha megtaláljuk az egyensúlyt az akaratunk és a kívülről érkező korlátok között, akkor helyreáll a béke! Mi lehet a korlát? Pl. szeretnék megvenni valamit vagy elutazni valahova vagy beiratkozni egy tanfolyamra, de anyagilag most nem engedhetem meg magamnak. Ha viszont meglátjuk az igazságot a külső gátakban, hiszen a Sors nem az ellenségünk, nem akar nekünk rosszat – akkor dolgozzuk ki jobban a vágyunkat. Ha például szórakozni vagy pihenni akarunk, akkor előtte csináljuk meg azokat a feladatokat, amelyek már feltorlódtak és nyomasztanának, ha úgy hagynám őket. Hiszen a tudatalattiba belekerülnek a halogatott teendők és állandóan kiszólnak a bensőnkből, és ettől máris nem lesz annyira felhőtlen a kedvünk! Ezért például tegyünk úgy (ahogy alapesetben is mindig kéne), hogy azokat a feladatainkat csináljuk meg először, amihez a legkevesebb kedvünk van. Majd meglátjátok, mekkora tehertől szabadul fel a lélek és mennyi fölös energiátok marad, amit aztán szabadon bármire használhattok!
Végezzük el tehát azokat a feladatokat, amiket nem szeretünk, amiket halogatunk, amihez kitartás és fegyelem kell! Hidd el, utána gondtalanul fogsz majd tudni örülni és nem mellesleg irtó büszke leszel magadra! Tehát a korlátokat használd fel arra, hogy fegyelmezetten tudj dolgozni, és máris előnyt kovácsoltál egy kellemetlennek mutatkozó helyzetből. Ha nem akarod összehangolni ezt az oppozíciós energiát, akkor tutibiztos feszültség lesz belőle!
Legyünk kreatívak, és a váratlan helyzeteket fordítsuk az előnyünkre – ne legyünk akaratosak, törekedjünk a közös nevező megtalálására. Hisz egy kívülről érkező helyzetre úgy tudunk megoldást találni, ha kicsit más szemüvegen keresztül, más szemszögből nézzük az adott szituációt. Most képes vagy megoldani azokat a tisztázatlan dolgokat, amelyek esetleg már májusban-júniusban eléd kerültek, csak olyan homályosan érzékelted őket vagy nem volt teljesen tiszta a helyzet és becsapottnak érezted magad. Természetesen ebbe az is beletartozik, hogy nézd meg azt is, hogy te miben csapod be magad, miben nem gondolkodsz tisztán – a megérzéseidre hallgatva ezt szépen meg is tudod oldani. Tehát egy ráébredéssel, egy „aha” élménnyel megoldhatsz olyan dolgokat, amik esetleg már május óta nem tudtak kikristályosodni. Ezek lehetnek akár szerződések, elhatározások, gondolatok, kommunikációs problémák is.
Felsorolok néhány tulajdonságot, ami a Kecskét jellemzi: szerénység, vidámság, őszinteség, előzékenység. Igen szeretetreméltó, és minden vágya, hogy boldog, harmonikus közeg vegye körül – ez a legfőbb küldetése. Szerelmetes-érzelmes energia, aki mindig mindenben a szépet, a tündöklőt keresi. Ebben a hónapban az érzelmek és a szerelem is hangsúlyt kap, fontossá válik. Szabadítsuk fel saját magunkat – nézd meg, hogy miben akadályozod magad, hogy pl. tartóssá váljon az az örömérzés?!
És emellett még pénzállatnak is hívjuk, így az anyagi dolgok is hozzátartoznak. Ha vannak benned pl. olyan régi blokkok, amik arról szólnak, hogy neked ez nem jár, te olyanról nem álmodozhatsz – akkor ebben a hónapban fejlődhetsz, feljebb léphetsz anyagilag. Nyilván lépésről lépésre tudsz csak haladni, amennyiben tartós eredményt szeretnél elérni, nyilván a munkát és a fegyelmet is bele kell rakni! A szerelemben szintén figyelj oda arra, ami már régóta ott van, de nem akartad meglátni és becsapatad magad. Akkor is figyelj oda, ha most ismerkedsz, figyelj az intő jelekre, ne hagyd , hogy folyton ugyanabba a csapdába beleess.
Lásd az igazi értékeket és gyógyítsd meg a régi mintákat! Ahhoz, hogy ezeket meg tudd tenni, ahhoz ezeket az eseményeket egy új szemszögből kell vizsgálni. Rá kell jönni arra, hogy amit te akadálynak hittél, az igazából egy tanítás volt. Azért kaptad, mert valamiben nem voltál elég körültekintő vagy valamit meg kell értened. Egyéni képlet függvénye, hogy kinek mit kell ebből megértenie – lehet, hogy valakinek azt, hogy készítsen költségvetést, hogy legyen sokkal megfontoltabb és körültekintőbb az anyagi dolgokban vagy tágítsd a tudatodat és engedd meg magadnak, hogy nagyban gondolkodj. Szerelemben pl. először szeresd és tiszteld önmagad, fogadd el magad úgy, ahogy vagy, hiszen, ha ezt te nem teszed, nem várhatod el, hogy más tegye helyetted! A külvilág mindig csak azt tudja visszatükrözni, amit te kisugárzol – nem a büntetés miatt, hanem a tanulás/tanítás miatt! Ezt kell felismerni, ebben kapod a segítséget!
Lehetőséged van arra, hogy ezekkel a felismerésekkel egy új ciklust indíts el az életedben. Lehetőséged lesz arra is, hogy a vágyaidat megélhesd – igaz, hogy tenni is kell érte! A lehetőség eléd jön, de fel kell emelni a kis popsidat és csinálni kell, el kell kezdeni. Ügyeljünk az egyensúlyra, igyekezzük kerülni a túlzásokat – ez az élet minden területére igaz lesz ebben a hónapban. Akár szerelmi akár pénzügyi témákban is óvakodjunk a túlzásokba eséstől! A vitákban is legyünk kompromisszumkészek, akár családon belül, akár baráti vagy más közegben lesz feszült helyzet. Igyekezzünk mindenben meglátni a jót is, ne csak az élet borús oldalára koncentráljunk. Kiváló módszer az is, ha minden este lefekvés előtt kimazsolázunk magunknak 5 dolgot, ami jó volt abban a napban, és ami örömmel töltött el bennünket. Nem kell itt nagy hókuszpókuszra gondolni, hisz az apró dolgok képesek óriássá nőni. Mire gondolok? Például előre engedtek a pénztárnál, kinyitották előttem az ajtót, rám mosolyogtak, megdicsérték a frizurámat stb. Természetesen mi magunk is járjunk elöl jó példával, már ami a pozitív cselekedeteket illeti!
Éld meg az egyediségedet, kövesd a szíved vágyát – ne megfelelni akarj, hanem önmagad vágyait ismerd fel és afelé indulj el.
Barkóczi Mária
feng shui tanácsadó-lakberendező
kínai asztrológus
tarot kártyavető
Comments