Feng shui a mindennapokban - praktikák a nehézségek enyhítésére
Igaz, hogy már egy ideje benne vagyunk a 2023-as évben, pontosabban február 4-e óta (mivel a Feng shui Holdújévet számol), azért nem árt ismét szót ejteni azokról a kellemetlenséget hozó energiákról, amelyekkel az idei évben találkozunk. Aki tudja, annak nem lesz újdonság, de aki nem hallott még róla, azt lehet, hogy meglepi az a tény, hogy az otthonunknak is van horoszkópja. Bizony, az "ő" születési képletét is fel lehet állítani, és ebből tudhatjuk, hogy abban az ingatlanban milyen lehetőségeink lesznek a fejlődésre, milyen tanításokkal találkozunk majd és mi az, amit ebből ki tudunk hozni. Hiszen nincs olyan, hogy valami csak jó vagy csak rossz: minden jó magában hordoz egy kis rosszat, és nincs az a rossz, amiben ne találnánk egy cseppnyi jót is - ez a yin-yang elve.
Minden évben kapunk egy új energiát, ami becsatlakozik a meglévő mellé, és így kicsivel több feladattal találkozunk időről időre. Aki többet megold a sajátjaiból, annak értelemszerűen könnyebb lesz megbirkózni az újjal, míg aki halogat és mismásol...annak...hiszen tudjátok ti is!
Nos, ebben az energetikai évben 5 életterület kíván fokozott odafigyelést tőlünk. Ezek a következők:
- Segítőkész emberek/utazás területe / Északnyugat (5-ös Csillag) - Család, egészség területe / Kelet (2-es Csillag) - Gazdagság, jólét területe / Délkelet (3-as Csillag) - Önművelés, tudás területe / Északkelet (7-es Csillag) - Alkotókészség, gyermekkapcsolat területe / Nyugat (6-os Csillag)
Mindegyik terület mellé odaírtam azt az égtájat is, ahol megtalálhatóak - első körben próbáld meg betájolni ezeket az égtájakat és az ott található helyiségeket vedd nagyító alá. Ez annyit jelent, hogy alaposan takaríts ki, selejtezz, portalaníts és úgy általában tegyél meg mindent annak érdekében, hogy minél rendezettebb és tisztább legyen az otthonod ezeken a részeken (is). Főképp akkor fontos ez, ha az említett területek hangsúlyosak számodra, mert pl. szolgáltatói szférában dolgozol vagy vállalkozásod van és fontos, hogy az ügyfeleiddel/vendégeiddel harmonikus kapcsolatod legyen, és teljes erőbedobással legyél képes dolgozni.
Az idei energetikai évben a keleti területre került az ún. betegség csillag, ami kicsit (vagy nagyon) megtépázza az egészségedet és/vagy a családi kapcsolataidat. (Amennyiben az irodád/üzleted alaprajzán esik ide a keleti égtáj, akkor a munkatásaiddal kapcsolatban lehetnek konfliktusaid illetve több és frusztráló probléma a feladatok végrehajtásában, értelmezésében. A munkatársak kisebb-nagyobb betegsége ugyanúgy hátráltathatja vagy ténylegesen meg is akaszthatja a munkafolyamatokat.) Szó szerint elrontja, "bepiszkítja" - ezért is fontos, hogy tudatosan figyelj oda az otthonod ezen pontjára és nem mellesleg jól gondold át, hogy pl. az egészséged javítása, vagy szintentartására érdekében milyen sürgető lépéseket tehetsz. Ha már régóta tervezgeted, hogy itt az ideje elkezdeni sportolni vagy életmódot váltani, akkor most vagy a lehető legjobb energiában – gyerünk, kezd bele bátran! Ha azt fontolgatod, hogy tisztítókúrával méregtelenítesz, hajra, indulj el vele! Bármilyen apróbb betegség vagy közérzetromlás figyelmeztető jel lehet arra, hogy szükségszerű lehet nálad az életmódváltás. A 2-es Csillag kellemetlenségeinek enyhítésére tegyünk ki otthonunk keleti részére egy 6-os kínai pénzfüzért.
A következő "szennyezett" rész a délkeleti Gazdagság/jólét életterület - itt találjuk a veszekedés, viszálykodás, összetűzés csillagát. Ez arra ösztönzi az embert, hogy a kákán is csomót keressen, és ezzel megágyaz a folyamatos apró, de állandóan jelenlévő konfliktusos energiának. Magyarán a családtagok/együttélők minden hülyeségen összevesznek, és egyik sem akar engedni a másiknak, a bolhából is elefántot csinálnak és máris kész a nagyobb patália. Erre is készülj tudatosan - ha olvasod ezt a bejegyzést, akkor kérlek legyél te az érettebb és engedd el a vélt vagy valós igazadat, ne gerjeszd a feszültséget, úgyis van belőle elég.
Mivel a 3-as Csillag délkeleti területen röpköd ebben az energetikai évben, így veszélyezteti a harmóniát, az érzelmi biztonságot is. Emellett az anyagiak is jócskán okot adhatnak majd a feszültség generálásának – akár amiatt, mert többet költünk annál, mint amennyit megengedhetnénk magunknak, akár amiatt, mert szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat és ez nem mindenkinek tetszik majd. De természetesen az a helyzet is megtörténhet, hogy valakinek megszűnik a munkája, így a kimaradt havi bevételek okozzák majd a nézeteltéréseket. A feszültség enyhítésére a délkeleti részben használjunk piros színű tárgyakat. Természetesen fontos a tudatosság – tehát pl. ha éppen ott a nappali, akkor egy piros párna/gyertya/takaró/kép vagy képkeret is elég, csak tudatosítsuk, hogy ez a szín azért van itt, mert csökkenti a feszültséget!
Az északkeleti területen található 2024.február 4-ig a 7-es csillag, ami veszteséget, veszteségérzést, akadályoztatást, halogatást jelez-ennek kivédésére használhatunk itt vizes képet vagy kék színű tárgyakat. Ezek növelik a hatékonyságot, csökkentik a gátló tényezőket – és mivel önismeret területe, nem mindegy, hogy ezen a téren (vagyis saját magunk megismerése terén) hogyan tudunk előrehaladni, tanulni, fejlődni!
A nyugati égtájon találjuk a pereskedést, jogi ügyeket jelző 6-os Csillagot. Ezzel akkor foglalkozz csak, ha ebben a témában érintett vagy, esetleg valakivel veszekedős kapcsolatod van. A 6-os fém elemű csillag, erejét a víz elemmel tudjuk elvenni – így itt is a kék szín használata ajánlott.
És végül de nem utolsó sorban az északnyugati területen található az 5-ös Csillag, ami nem várt, kellemetlen eseményeket jelez – ennek elkerülése érdekében tegyünk ebbe a részbe egy 6 rúdból álló fém szélcsengőt. Arra figyelj, hogy hálószobába ne tegyél szélcsengőt, mert zavarja az alvást.
Szerencsére nem csupán kedvezőtlen csillagok léteznek, hanem jó szerencsét, bőséget hozók is – s ők szintén „repkednek” az égtájak között. Az egyik ilyen csillagunk a 8-as, ő most a déli területen található. Emiatt használj itt számodra gazdagságot szimbolizáló tárgyakat – melyek a jelenlegi bőségedet jelentik. Kívánságlistát is készíthetsz azokról a vágyaidról, melyeket rövid időn belül, ebben az évben szeretnél elérni. Ha ennél távolabbi célokat is megfogalmazol most (3-5 éves távlatban), akkor annak a pontos helye az északi részen van, hiszen ott található 2024. február 4-ig a jövő gazdagságát jelentő 9-es Csillag.
A szellemi és szerelmi sikereket segítő 4-es Csillag most az otthonod Központjában található – itt használj növényeket, inkább kisebb termetűek legyenek és virágzóak.
Ne halogass - kezdj neki még ma, tegyél valamit a harmonikusabb otthonodért - mert : „Ahogyan fent, úgy lent, s ahogyan lent, úgy fent.” – szokták sok helyütt idézni a szinte szállóigévé vált mondást.
A Tabula Smaragdina azt mondja, hogy ugyanazt a sugárzó, életfakasztó meleg világosságot, amellyel a Nap a természetet elárasztja, az ember önmagában megvalósíthatja és azt a sugárzást életének tartalmává teheti. De ugyanezzel a sugárzással a dolgokat is áthathatja. Ez a mûvelet az, amit késôbb alkímiának neveztek el. Aranycsinálásnak azért mondják, mert az arany a Napnak megfelelô fém és amikor az ember önmagát fénnyel és meleggel itatja át, önmagát Nappá, vagyis arannyá változtatja. ...
Aki nem hiszi, járjon utána!
Ha te is kíváncsi vagy otthonod horoszkópjára és szeretnéd harmonikusabbá tenni az életedet a feng shui segítségével, akkor vedd fel velem a kapcsolatot bármeliyk elérhetőségemen. https://barkoczim.wixsite.com/fengshuititkok/rolam
Barkóczi Mária feng shui tanácsadó-lakberendező kínai asztrológus tarot kártyavető
Comentarios