top of page

„Az út, ami boldoggá tesz, nem a végcél!”


Fedezd fel magadban a benned élő Jó Tündért és Bölcs Varázslót, aki bízik a megérzéseiben, aki segítőkész, aki együttérző, aki inspiráló. Bízom benne, hogy az előző februári hónap meghozta neked nem csupán a lendületet, de azt a valamit is, amifelé ez a lendület továbbvisz. Ha ez így van, és hallgattál a megérzéseidre, igyekeztél kimutatni az érzéseidet mások felé is, akkor a lehető legjobb helyzetben vagy ahhoz, hogy kibontakoztasd egy olyan tevékenységben, amely mások megsegítésére, támogatására irányul. Nem kell itt feltétlenül óriási nagy dolgokra gondolni, hiszen abból kevés van egy életben – viszont az apróságok megtöltik a mindennapokat. Egy mosoly, egy kedves odafordulás, egy elismerő mondat vagy tekintet – és igen, ha módodban áll, akkor kézzelfogható segítségnyújtás is!


Egyetlen akadálya lehet a lelki boldogságodnak, ez pedig a túlzott ragaszkodás mindahhoz, amit már ismersz, amit már megszoktál, ami a kényelmedet, a biztonságodat jelentette. Ha túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítasz a „világi” dolgoknak, akkor nehezen vagy egyáltalán nem tudod megtalálni az egyensúlyt sem magadban sem pedig a külvilágban. Találd meg a belső értékeket magadban és másokban is – ez lesz majd segítségedre a gondok, problémák megoldásában!

Ahol most állsz, ahonnan most szemléled a külvilágot, az annak az eredménye, amit az elmúlt hónapokban létrehoztál, megteremtettél – akár tettel, akár gondolattal/tervezgetéssel. Hiszen az tud csak szárba szökkenni és virágba borulni, amit idejekorán elvetettél, gondoztál; a szereteteddel, törődéseddel és figyelmeddel felé fordultál. És mi lesz a jutalmad? Elérkezik az ünneplés és boldogság ideje. Tehát legyél hálás mindenért, amit elértél, ami körülvesz – hiszen rendelkezel valami különösen értékes dologgal, amit megoszthatsz. Légy nyitott azon emberek felé, akikkel megoszthatod e csodálatos érzéseket. Ők is ajándékok: nem kell keresned őket.


Mi az, ami megakadályozhat abban, hogy sikerre vidd azt, amin munkálkodtál? A kishitűséged és az önbizalomhiányod, hiszen lényed egy fontos részét nem engeded kibontakozni. „De jó lenne, ha… Szívesen megtenném, de…”

Ismerd fel, hogy a korlátozások, nehézségek és tilalmak nem a külvilágból erednek, hanem saját belső félelmeidet és gátlásaidat tükrözik. Lehet, hogy egy olyan helyzetben vagy benne, ami kényelmetlen számodra, mégsem tudsz kilépni belőle. Ne félj segítséget kérni, hiszen a valóság az, hogy azt a problémát te magad nagyítottad fel annyira, hogy úgy érzed, képtelen vagy megbirkózni vele. De ezt csak te képzeled, ez nem valóság! Hagyd egy ideig, hadd menjenek a dolgok a maguk útján. Amíg kétségeid vannak ezekkel a döntésekkel kapcsolatban, ne fogj bele semmi újba!


Az első lépést már régebben megtetted a célod felé – terveket szőttél. A másodikat szintén meglépted, igaz, apró lépés volt és volt benne hezitálás is. Talán mert elbizonytalanodtál, talán mert két opció közül kellett választanod. Adj egy kis időt magadnak arra, hogy megérkezzen a belső hangod szerinti válasz: mégpedig a tapasztalatok leszűrése és a rálátás arra a helyzetre, amiben elakadtál. Engedd, hogy az alkotó ötletek, termékeny gondolatok utat törjenek maguknak – köteleződj el az új célod vagy az új karriered mellett!


Itt a karmikus fordulat! Itt a kulcs, az elköteleződés, a felvállalás, a beleállás – aki mer, az nyer! Erőfeszítéseidtől, szándékaidtól, cselekedeteidtől függ annak a változásnak a kimenetele, ami elkerülhetetlenül bekövetkezik az életedben.

Ahogyan ezeket az eseményeket kezeled, úgy teremted újból a jövődet – az újabb karmikus feladatokat, sorsenergiákat. Mint tudjuk, mindennek vannak előre nem látható következményei – még a legnagyobb jóindulatnak, jószándéknak is. Az a feladatod, hogy az adott pillanatban rád jellemző és előtted lévő lehetőségek szerint a lehető legjobb megoldást válaszd abban a reményben, hogy ennek a cselekedetnek jó következményei lesznek. Akárhogy is alakulnak, ezeket majd el kell viselned illetve be kell építened a további sorsodba.


Nem mindig vagyunk összhangban a vágyainkkal és a hozott feladatainkkal – ilyenkor történnek meg a kellemetlen események. Legyél nyitott, hiszen mindennek megvan az oka. Nagyon jó lehetőség a negatív karma törlesztésére, arra, hogy befejezz valamit. Fogd fel pozitívan, hisz a fejlődésedet szolgálja. Hallgass a belső hangodra, hagyd, hogy az égiek vezessenek. Ha ezt megteszed, ki tudsz jönni azokból a problémákból, amelyek megnehezítették az életedet. Soha ne add fel a reményt, mert egy pozitívabb időszak következik az életedben. Ha tiszta szívből, őszintén magadba nézve megfogalmazod a vágyaidat, hidd el és bízz benne, hogy találsz segítőket ezen az úton, nem kell majd egyedül végig menned rajta.


Mindenesetre tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket:

· Mi az, amire valójában vágyom?

· Mi az, amit valóban szeretnék elérni?

· Az eszemre, vagy a szívemre hallgatok-e inkább érzelmi ügyekben?


Egy igazán fontos erényre szükséged lesz majd annak érdekében , hogy célba is érj. Ez pedig a türelem!


A türelem szó latin eredetű, az igéből származik "Pati" Mit jelent "szenvedni" Ezért a türelem akkor tükröződik, amikor az ember némán viseli a kellemetlen helyzeteket. Arisztotelész filozófus és tudós szerint a türelem az, amely lehetővé teszi az egyén számára, hogy legyőzze a szerencsétlenségek vagy megpróbáltatások által generált erős érzelmeket. Ennek alapján elmondható, hogy a türelem összekapcsolódik az ember érett, művelt és emberi személyiségével, mivel felhatalmazza az embert arra, hogy figyelmes legyen, tudjon hallgatni, beszélni és döntéseket hozni. A türelmes ember békével, nyugalommal, toleranciával és kitartással van összekapcsolva, az jellemzi, hogy tud nyugodtan, optimista módon várni és nyugodtan, szembesülni a dolgokkal vagy az élettel, és mindig a harmóniát és a legjobb megoldást keresi.


Leegyszerűsítve, ha türelmes leszel, sikerrel jársz – ha türelmetlen, elbuksz.


Ha türelmetlen leszel, és gyorsan óriási előrelépést, eredményt vársz, akkor olyan, mintha az úton nem akarnál végigmenni, nem akarnál tapasztalni, csak kérnéd a készet. A pillanatnyi rosszkedved attól az érzéstől, hogy még nem ott tartasz, ahol tartani akartál, ne sodorjon mély apátiába. Ha nem tudod kellőképpen értékelni a dolgokat, amelyekkel rendelkezel, és erőt vesz rajtad az unottság, a nemtörődömség, a könnyelműség, azt sem fogod észrevenni , hogy mennyi lehetőség van körülötted, mennyi csodás dolgot szeretne számodra nyújtani az élet. Nincs miért panaszkodnod, ennek ellenére értéktelennek tartod magadat, szeretetre méltatlannak. Meg kell változtatnod a hozzáállásodat, át kell értékelned a dolgokat! Nézz körül és vedd észre a kínálkozó alkalmat, segítő kezet, hogy ebből az érzelmi nehézségből kilábalj.

Legyen ez a mindennapi mantrád: Tele vagyok hálával és örömmel!

Aki nme hiszi, járjon utána! ;)


Barkóczi Mária

kínai asztrológus

feng shui tanácsadó

tarot kártyavető

Commentaires


Top posztok
archívum
keresés címkék szerint
Kövess
  • Facebook Basic Square
  • Pinterest Social Icon
bottom of page