top of page

2022.április – Jang Fa Sárkány hónapja Lassan, kitartóan haladj a célod felé!



Már 2 napja éljük, hiszen április 4-én 21:21-perckor indult el a Jang Fa Sárkány hónapja.


A kínai horoszkóp több ezer éves múltra tekint vissza, így mivel a megalkotásáról nem maradt fent írásos emlék, homályos az eredete. Szájhagyomány útján azonban rengeteg történet, mítosz maradt fenn, melyek mind az állatövi jegyek keletkezéséről szólnak. Így szól az egyik:


Az Égi császár, aki a mennyben élt, egy napon meghívta az állatokat egy versenyre, és közölte, hogy az első tizenkettőről egy-egy állatövet nevez el. A résztvevőknek egy úton kellett végighaladniuk, majd a versenypálya végén egy erős sodrású folyót kellett átszelniük. Ötödik lett a sárkány, aki az egyetlen mitikus lény volt a verseny résztvevői között, és még repülni is tudott. Az uralkodó kíváncsian kérdezte tőle, hogyan lehet az, hogy mégis csak ilyen lassan ért célba? A sárkány azt felelte, hogy út közben elrepült egy szárazsággal sújtott termőföld fölött, ahol a helyzet annyira súlyos volt, hogy meg kellett állnia esőt fakasztani.


Szóval, amiért ezt a rövidke kis sztorit megírtam, annak az az oka, hogy ebben a hónapban sokkal segítőkészebbek leszünk. Képzeld ezt azt a fát, amit Döbrögi sem tudott átölelni – se kivágni, se odébb rakni nem lehet, viszont árnyékot ad, védelmet nyújt.


Mi jellemző még a Jang Fára? Céltudatos, amit a fejébe vesz, azt véghez is viszi, gyakran még akkor is ragaszkodik elképzeléseihez, ha teljesen nyilvánvaló, hogy rossz irányba halad. Dacol mindennel és mindenkivel, ahogy a fák is ellenállnak minden hatásnak, legyen az perzselő hőség, jégverés, pusztító szélvihar. Ez a dac, ez a rugalmatlanság a mindennapokban is megjelenik, ha valamit rá akarnak erőltetni már csak azért sem fogja megtenni. Mit lehet ezzel kezdeni, hogy ne alakuljon ki patt helyzet? Tudatosan vissza kell szorítanunk a makacsságunkat, mégpedig úgy, hogy teret hagyunk másoknak, meghallgatjuk a véleményüket – még az is lehet, hogy igazuk van és jók az elgondolásaik! ;) Legyünk türelmesebbek, ne akarjunk azonnali válaszokat, adjunk időt az átgondolásra.


Tehát ne lepődjünk meg, ha észrevesszük magunkon (vagy a környezetünk némely tagján), hogy határozottabbak, magabiztosabbak vagyunk. Amire több figyelmet fordítunk, az a szabadságvágyunk, hiszen nehezünkre esik majd elfogadni azt, amikor korlátozni akarnak minket. Mindemellett megjelenik a mindennapokban a fokozott biztonságra való törekvés is, emiatt nehezen változtatunk, nehezen mozdulunk. Kell valamilyen pezsdítő, érzelmi impulzus, aminek a hatására erőt veszünk magunkon, és meglódulunk. Fontos is, hogy ne gubózzunk be, hiszen az egész hónapot (sőt az évet is) áthatja a fa elem kreatív, kezdeményező, önmegvalósító energiája. Ezt csak úgy tudjuk kibontakoztatni, ha lendületbe hozzuk magunkat, hogy szárnyalni tudjon a fantáziánk.


Tehát ebben a hónapban alkossunk – akár valami kézzelfoghatót, akár valami szellemit. Tervezzünk, ötleteljünk, kísérletezzünk – hagyjuk, hogy szárba szökkenjen az, ami az elménkből kipattant! Ebben nagy segítségünkre lesz a Sárkány kiváló intuíciós képessége – hallgassunk sokkal jobban a megérzéseinkre. Ne írjuk azonnal felül a tudatunkkal azt a némelykor csupán igen halk hangot, ami megsúgja mi lenne a helyes vagy az éppen időszerű. Az intuíciós képességünk ebben a Sárkány hónapjában sokkal jobban felerősödik, ami majd csak fokozódni fog a májusi hónapban.


Bármerre szeretnénk is fejlődni, bármit is szeretnénk elérni, figyeljünk arra, hogy a becsület, a tisztesség útján járva tegyük ezt. Igyekezzünk betartani a szabályokat, ne most száguldozzunk az utakon, ne most blicceljünk a buszon – és így tovább. Mindenki nézzen körül a saját háza táján, hogy mik azok a turpisságok, amiket el szokott követni, de most ne tegye! Hiszen a Jang Fa Sárkány égisze alatt olyan dolgokban tudunk nagyot ugrani, ami összhangban van az Univerzum törvényeivel.


Mire figyeljünk még? Igyekezzünk kerülni a túlzásokat, ami jellemző a Sárkányra. Ez valamennyi életterületen jelentkezhet, pl. pazarlás-fösvénység, imádat-utálat, szeretet-gyűlölet, adás-kapás, habzsolás-koplalás és így tovább. Hiszen egy dolog mindkét végpontja túlzás; az is, ha valamit lekicsinylek, semmibe veszek, és az is, ha túlértékelem. Meg kell találnunk a harmóniát a mindennapokban.


Keressük meg azt is, amiben nagyon jók vagyunk és arra fókuszáljunk. Hiszen a Sárkány a kínaiak szerencse állata, tudja is magáról, hogy szerencsés. Ez a hónap a tervezésé – ami a végcél felé vezet bennünket!


Aki nem hiszi, járjon utána! ;)


Barkóczi Mária

feng shui tanácsadó

kínai asztrológus

tarot kártyavető



Comments


Top posztok
archívum
keresés címkék szerint
Kövess
  • Facebook Basic Square
  • Pinterest Social Icon
bottom of page