top of page

2022. március Jin Víz Nyúl hónapja - Találd meg az érzelmi egyensúlyodat



Már 2 napja éljük, hiszen március 5-én 15:44-perckor indult el a Jin Víz Nyúl hónapja. Aki figyeli az asztrológiai előrejelzéseket, annak biztosan feltűnt, hogy ez az év eleje bővelkedik víz energiában, hiszen az év szintén víz elemű, csak jang (azaz erőteljes, férfias, kiáradó) minőségű. Sőt, az előző hónap is víz elemű volt, így folytatódik az érzelmek kiáramlása, a kommunikáció előtérbe kerülése akár a személyes találkozások során, akár online formában. Na de mit lehet vagy kell tudnunk a víz elemről? Egyet biztosan: igazán kíváncsi, kutakodó, nincs olyan téma, amit ne tudna a legapróbb részletekig feltérképezni, megismerni, magáévá tenni – természetesen csak akkor, ha az érdeklődését felkeltette. Ebből logikusan következik a másik fontos tudnivaló róla, ami a szélsőségessége. Miben nyilvánul ez meg? A szélsőségről azt tanultuk, idézem leegyszerűsítve: a szokásostól, természetestől való túlságos eltérés; véglet, túlzás. Vagyis átmenet nélküli ingadozás két végpont között.


Akinek szerepel ez az energia a horoszkópjában (vagy van ilyen ember az ismeretségi/baráti körében), napi szinten tapasztalhatja azokat a hangulati hullámzásokat és akár hozzáállásbeli váratlan változásokat, melyekért ez az energia a felelős. Nyilván az egyén számára is igen kellemetlenek ezek a fordulatok és időnként saját maga sem tudja megmagyarázni a változása okát – csak minden sejtjével átéli ő maga és a környezete is. Csak képzeljük magunk elé azt a folyamatot, amikor a víznek nem állja útját semmi, nem áll előtte semmilyen akadály. Ilyenkor óriási pusztítást is végezhet, mert mértéktelenül hömpölyög és áraszt el maga körül mindent. Képzeljük el azt a jelenséget is, amikor különböző formájú poharakat megtöltünk vízzel; mi történik? Azonnal felveszi annak a pohárnak az alakját – vagyis bárkihez, bármikor képes alkalmazkodni, anélkül, hogy feladná saját magát! Csupán képes úgy viselkedni, ahogy azt a körülmények/emberek/élethelyzetek elvárják tőle. Ebben viszont óriási csapda rejlik, hiszen szinte sosem tudja kimutatni vagy elmondani mit is érez vagy gondol magában – kérdés nélkül alkalmazkodik. Ennek természetesen az egészségi állapota látja kárát, mely főképp a vese és szaporítószervek területén okozhat komolyabb problémákat.


Mit lehet és kell is ez ellen tenni? Nyilvánvaló: vállald fel önmagad, vállald az érzéseidet! Na nem 5 év múlva, hanem ott és akkor, amikor egy érzés az adott helyzettel kapcsolatban megfogalmazódott benned!


Hol érzékelhetjük ebben a hónapban ezt a viselkedést vagy hozzáállást? Tulajdonképpen bármelyik életterületen megjelenhet, ahol vagy túlságosan elragad minket a hév, a szenvedély vagy pedig a teljes apátia lesz ránk jellemző. Ahogy írtam, ez annak a függvénye, hogy az a téma/személy/élethelyzet mennyire vonta magára a figyelmünket. Ha nagyon, akkor vigyázzunk, kerüljük a hirtelen és heves reakciókat, mert később megbánhatjuk. Igyekezzünk tiszteletben tartani mások véleményét, még akkor is vagy inkább annak ellenére is, hogy tegyük fel más nézőponton vagyunk.


Ahogy az előző 2021-es év egy 12 éves ciklus lezáró éve volt, úgy a 2023-as év a következő 12 éves ciklus előhírnöke, mindjárt meg is mondom, miképpen. Míg a 2022-es év kezdő, februári hónapja kicsiben, azaz koncentráltan leképezte a teljes idei évet, úgy a mostani márciusi hónap a 2023-as évet mutatja meg sűrítve. És így tovább folytathatjuk a sort, tehát a következő áprilisi hónap a 2024-es évet vetíti előre. A többit már ki-ki végig zongorázhatja! Tanácsolom nektek, hogy kezdjetek el naplót vezetni, amibe írjátok bele, hogy az adott hónapban milyen gondolataitok voltak, milyen emlékezetes téma volt terítéken, mi volt az, amivel sokat foglalkoztatok. Bármit leírhattok, amiről úgy érzitek, hogy fontos volt abban az adott hónapban számotokra. Amikor pedig elérkezik az idő, vegyétek elő és vessétek össze a lehetőségeitekkel. Kiváló feladat arra, hogy sokkal céltudatosabban tervezzetek előre, tanuljatok a hibáitokból, fejlesszétek a személyiségeteket – és úgy összességében legyetek sokkal tudatosabbak, célorientáltabbak. És legfőképpen: használjátok ki az IDŐT!


Amikor valamiben elakadtok és segítségre szorultok, ne habozzatok, kérjetek, kommunikáljátok ki, hogy milyen helyzetben vagytok, mire lenne szükségetek és csak figyeljétek meg, a segítség rövid időn belül megérkezik! Csak egy dolgotok van utána: észre is venni és megragadni! Erre lehet, hogy szükségetek is lesz, hiszen egyfajta bezártságnak vége, így a szellem is kiszabadul a palackból és új kihívások elé néz. Ne csodálkozzatok azon, ha bennetek is buzogni kezd a tanulási vágy, keresitek azokat a lehetőségeket, amelyeken keresztül kiteljesedhettek, ahol a kreativitásotokat kibontakoztathatjátok. Ehhez az új kapcsolatok is megérkeznek, hiszen mindenkinek igénye lesz a társasági életre, arra, hogy nevessen, szórakozzon vagy csak cseverésszen. Az új terveitek megvalósításában legyetek türelmesek, hiszen ez a hónap kedvez az álmodozásoknak is és a légvárépítésnek – ezért nem szabad elhamarkodottan dönteni, ki kell derítenetek, hogy ez csupán egy fellángolás avagy tényleg leghőbb vágyatok megvalósítani azt a valamit, amit elterveztetek.


Visszakanyarodva a márciusi hónapra, a víz elemről írtam, hogy kíváncsi – így az utazások, a jövés-menés is újra meglódul, nagyobb kedvünk is lesz hozzá. Az érzékenységünk szintén magas hőfokon pulzál, sokkal empatikusabbak leszünk, segítőkészek, együttérzőbbek. Igyekezzünk itt is megtartani az egyensúlyt, hisz a Nyúl ki- és lemerítheti magát akkor, ha magára veszi mások gondjait, problémáit. Természetesen nem arra szeretnélek ezzel bíztatni benneteket, hogy ne legyetek empatikusak, hanem szélsőséges reakcióitok ne legyenek. Tehát tanuljátok meg leválasztani magatokról a másik embert, és ne vigyétek haza az ő puttonyát is!


Ez a hónap tálcán kínálja ennek az esélyét, de ne szaladjatok bele ebbe az energiába! Hiszen ez könnyen átcsaphat egyfajta mártírságba, és azt érezhetitek, hogy valamiféle „világfájdalom” lett úrrá rajtatok. A végén még az is elképzelhető, hogy másokat fogtok hibáztatni azért, mert örülnek, mert mosolyognak! Jöhet olyan szituáció is, amikor rázendíthetünk arra a „bezzeg én mennyit tettem érted, te pedig még ezt sem csináltad meg” kezdetű monológra! A feladat itt is ugyanaz, mint úgy általában mindig: megtalálni az egyensúlyt!


Aki nem hiszi, járjon utána! ;)


Barkóczi Mária

feng shui tanácsadó

kínai asztrológus

tarot kártyavető

Comments


Top posztok
archívum
keresés címkék szerint
Kövess
  • Facebook Basic Square
  • Pinterest Social Icon
bottom of page