Miből lesz a cserebogár? ;)
Máig emlékezetes az a pillanat, mikor a ma már nagykorú lányom megszületett és elkészítettem a horoszkópját. Megemlítem, hogy agykontrollal készültem a szülésre, és folyton elképzeltem, ahogy a doki rám néz, kezet fogunk, gratulál, majd mosolyogva azt mondja: Mária, ilyen gyors szülést nem is láttam!
A kívánságomnak ezzel a részével nem is volt semmi baj, szinte szó szerint így történt! ;) Volt azonban még egy vágyam, ami egy kategorikus kijelentéssel hozható összefüggésbe, mégpedig: Én Vízöntő gyereket nem szülök! :D Hát…itt voltak hiányosságok a Sors részéről, ugyanis lányom születése napja valóban az utolsó Bak nap volt, csakhogy aznap reggel 9 órakor már át is ment a Vízöntőbe. Kis drágaságom meg ezt szépen megvárta, így mégiscsak Vízöntő napjeggyel érkezett a világra. Na, gondoltam, kösd fel a g@tyádat, mert ez nem lesz sétagalopp! :D :D :D
Akkor még nem foglalkoztam se a feng shuival, se a kínai asztrológiával, ám most már lassan 18. éve a mindennapjaim részévé váltak. Szeretnék segítséget nyújtani azoknak az anyukáknak, akik fogékonyak a spiritualitásra, hisznek a Sorsban és nem hisznek a véletlenekben! ;) Pár soros „használati utasítást” adnék az egyes elemek égisze alatt született kis angyalkákhoz – mire kell figyelni velük kapcsolatban.
Íme:
1-es Víz elem
Szélsőségekre, végletes megnyilvánulásokra hajlamos, ezért igyekezzünk az élet legkülönbözőbb szegmenseit megmutatni neki, megismertetni vele. Szüksége van arra, hogy lássa: az éremnek két oldala van!
2-es Föld
Példaképnek tekinti az édesanyját – tegyünk meg mindent azért, hogy ne csalódjon e téren. Hisz figyel, és raktároz – nézi, hogy az anyu milyen, mint nő, mint feleség és mint anya! Sose ígérjünk neki olyat, amit nem tartunk be (inkább ne ígérjünk), mert életre szóló csalódást okozunk neki vele.
3-as Fa
Korán érő típus, sokkal komolyabb és céltudatosabb a társainál. Ne törjük le a szárnyait azzal, hogy túlféltjük és megtiltjuk neki a kísérletezést. Ő a járatlan utak felfedezésére kapta a képességeit. Nagyon érzékeny, finoman bánjunk vele, de mégis határozottan, következetesen. Rengeteg kérdése lesz, válaszoljunk rájuk őszintén!
4-es Fa
Érzelmileg kibillenthető, rengeteg szeretetet igénnyel – öleljük, simogassuk sokat! Tereljük valamilyen kreatív tevékenység vagy művészetek felé, ott ki tudja élni a vágyait és képes levezetni a feszültségeit is.
5-ös Föld
Igen mozgékony, szintén szélsőségekre hajlamos. Tuti keveset lesz otthon, azt mondhatnám, szinte felneveli saját magát. Azért ellenőrizzük, állítsunk szabályokat, mert előfordulhat, hogy rossz társaságba keveredik. A család igen fontos számára, csak akkor sérül, ha érzelmi megrázkódtatás éri, egyébként iszonyatos teherbírással született.
6-os Fém
Példaképe az apa – figyeli minden mozdulatát, az ígéreteit, az erkölcsiségét illetve azt is, hogy a szigorúság és a korlátozások mellett képes-e kimutatni az érzéseit. Az egyik legnehezebb feladattal ő születik. Irtó érzékeny személyiséggel van megáldva, ám nagyon szigorú magával és másokkal szemben is. Arra figyeljünk, hogy soha ne kritizáljuk mások előtt!
7-es Fém
Ő arra született, hogy fényt, mosolyt és boldogságot vigyen a hétköznapokba. Bárkit bármikor képes levenni a lábáról – és ennek tudatában is van. Figyeljünk arra, hogy legyen az életében valami különleges, ami nem mindennapi, ami csak neki van! Azért ne kényeztessük el túlságosan, mert követelőzővé és elégedetlenné válhat.
8-as Föld
Szorgalmas, csendes, szófogadó gyerek. Épp ezért beszéltessük és soha ne éljünk vissza a segítőkészségével. Fontos, hogy érezze, az ő véleménye is számít, ezért családi kérdésekben mindig hallgassuk meg, figyeljük a javaslatait.
9-es Tűz
Számára legfontosabb a család – ezért legyünk vele sokat, csináljunk közös programokat. Legyen közös valamelyik étkezés, amikor nem csak eszünk, hanem történeteket mesélünk, nevetünk, bolondozunk.
Remélem hasznosak lesznek a tanácsaim, és sikerül közelebb kerülni a gyerkőcök személyiségéhez. Aki nem hiszi, járjon utána! ;)
Ui.: Próbáltam kalkulátort keresni, hogy akit érdekel, az meg tudja nézni, de csak pontatlant találtam. Amennyiben a poszt alá kiírod a születési dátumot (év-hó-nap),
ahogy időm engedi, megnézem neked! :)
Barkóczi Mária
okl.feng shui tanácsadó
kínai asztrológus