Cseppnyi asztrológia V. rész
5-ös Föld elemű személyiség - a "7." elkényeztetett gyermek
Megvan előtted az a kép, amikor a kisgyerek járni tanul? Megindul – seggre pottyan – megint megindul – megint seggre pottyan – mégis kitartóan csinálja! Később, mikor már elég biztonságosan tipeg, elkezd mindenre felmászni, mindent megrágni – és úgy általában felfedezni a világát vagyis a környezetét. Addig nem nyugszik, míg véghez nem vitte azt, amit eltervezett, ezért makacsul újra és újra próbálkozik, igazán kitartóan. Az sem zavarja, ha ugyanazt az akadályt századszorra sikertelenül veszi – sebaj, százegyedszerre is ugyanúgy megpróbálja.
Ez egy kisgyerek esetében teljesen normális – ám a 9 Csillag Ki asztrológiában az 5-ös számmal fémjelzett energiával rendelkező felnőtt embereknél már nem egészen! Látja, hogy ott az akadály, előhívja nem csak a tudatából hanem a tudatalattiból is, hogy itt már járt és talán „pofára is esett”, de mi az neki! Hagyja a csudába a tapasztalatait, és újra megindulva mindent pontosan ugyanúgy csinál, mint ahogy az előzőekben már számtalanszor.
Létezik az a beszédes mondás, hogy „az okos ember más kárán tanul, a buta a sajátján, a hülye semmiből” – rátok bízom annak az eldöntését, hogy emberünket melyik jelzővel illetjük. A kínai asztrológia úgy fogalmaz: Ő a 7. elkényeztetett gyermek! ;)
Arra született, hogy élettapasztalatra ne a családon belül tegyen szert, hanem mihamarabb lépjen ki a világba, vesse bele magát az élet sűrűjébe, és különböző (nem mindig kellemes) élethelyzeteket átélve kezdje el építeni a személyiségét. Életére és mindennapjaira ebből kiindulva cseppet sem jellemző az unalom, sőt, ahová megérkezik valahogy mindig a dolgok sűrűjében találja magát. Szinte sosem tudja kivonni magát a történések alól, bátran mondhatjuk, hogy nála mindig izzik a levegő, lába alatt forró a talaj és úgy általában mozgalmasság veszi körül.
Abban a tekintetben igazán szerencsés, hogy egészségügyi problémái igen ritkán vannak, nem nagyon dönti ágynak pl. egy nátha vagy influenza, ugyanis meglehetősen erős szervezettel született. Csak nagyon komoly érzelmi válság tudja ebből átlendíteni, akkor viszont azt is végletesen éli meg, akár a depresszív állapotig is elmehet.
Mivel szélsőséges energiát képvisel, igaz rá, hogy figyelme fókuszába ha bekerül valami, azt szinte sosem engedi el, kitart mellette mindhalálig – míg számos dolog van, aminek a befogadását alapból elutasítja, oly mértékben, hogy még meghallani/meghallgatni sem képes. Épp ezért kellemetlen vitapartner, mert makacsul, csökönyösen hajtogatja vélt (vagy valós) igazát, anélkül, hogy érdemben meghallgatná a másikat.
Párkapcsolati értelemben úgynevezett „szerelmi háromszöges” energiával rendelkezik, ami esetében azt jelenti, hogy az a bizonyos harmadik jóval több esetben megkísérti. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy hűtlen lenne, hisz a saját maga erkölcsiségén, etikusságán múlik az, hogy az ilyen szituációkba belemegy-e vagy csendesen kikerüli azokat.
Végtelenül fontosak számár a barátok, és sajnos sok esetben még a családjánál is előrébb sorolja őket. Ezt egy párkapcsolatban vagy szülő-gyermek kapcsolatban nem éppen kellemes megélni. De így kell elfogadni és szeretni őt, hisz végtelen jókedvével, optimizmusával és pörgősségével fel tudja rázni az embert! ;)
Aki nem hiszi, járjon utána… ;)