Életfeladatok
Minden boldogtalanság, nehézség, kétség és elégedetlenség egyetlen egy dologra vezethető vissza: letértünk az Életfeladatunk ösvényéről!
Ha azt mondanám, hogy minek akkora feneket keríteni az Életfeladat meghatározásának, akkor teljesen leegyszerűsítve ebbe a 3 csoportba sorolnám őket:
adás
-el – és befogadás
követés
Picit részletezem, hogy érthetőbb legyen. ;) Azt tudjuk, hogy a pontos születési dátum ismeretében felállított un. születési képlet alapjáraton határoz meg energiákat és ezzel együtt elvégzendő feladatokat, tanulni- és fejlődni valókat. Ennek egyik legfontosabb ismérve az a tény, hogy mi az az első és legfontosabb feladatod, amit jelen életedben mindenképpen követned kell, amiről semmiképpen nem térhetsz le, amit ha mégoly nehéz is, de végre kell hajtanod.
Az egyik ilyen életfeladat az adás művészetének megtanulása és gyakorlása egy életen keresztül. Persze, persze, sokan gondolják azt, hogy ők bizony erre születtek, merthogy úgy érzik, folyamatosan csak adnak, adnak, de vajmi keveset kapnak ebből vissza. Ha te is ebbe a csoportba tartozol, el kell keserítselek, ugyanis valahányszor akárcsak magadban is megfogalmazódik ez a mondat (mármint, hogy alig kapok vissza), nos akkor teljes bizonyossággal tudhatod, hogy rossz ösvényre tévedtél! Ugyanis ennek a fajta életfeladatnak úgy tudsz eleget tenni, ha teljesen önzetlenül leszel képes adni. Ami annyit tesz, hogy még csak meg sem szabadna fordulni a fejedben annak, hogy bárminemű viszonzást is várnál cserébe. Szeretett és nagyra becsült tanárom azt szokta mondani: a vízcsapot sem dicséred folyton, mert folyik belőle a víz. Az a dolga! A feladat nehézsége éppen ebben áll! ;)
És akkor itt is van a következő „csomag” ezzel a címszóval: el – és befogadás! Ez szintén egy nagy falat, ahogy valamennyi Életfeladat az, hisz születésünktől a halálunkig tartó vizsgáztatásról szól. A legtöbb olyan ember, aki ebbe a csoportba tartozik, majd meghal a tenni vágyástól, attól, hogy valamit létrehozzon, hogy megmutassa mire képes – teljesen EGYEDÜL. Nem véletlenül írtam csupa nagybetűvel – mert még véletlenül sem kér segítséget, nem ám! És ennek egyenes következményeként akármibe is fog bele, max. 3 év a kifutás és azt veszi egyszer csak észre, hogy elege lesz belőle, hogy elfogy a muníció. Majd hátat fordít az egésznek és újabb önállóan megvalósítandó feladat után kezd el nézelődni, ami aztán szintén pár év elteltével ugyanilyen végeredménnyel zárul. A feladat itt abban áll, hogy alázatot kell tanulnia; térdre ereszkedni, elismerni, hogy bizonyos dolgokra egyedül nem képes és őszintén kimondani: kérlek segíts nekem! A legtöbb ember, akinek ilyen minőségű a horoszkópja, inkább leharapná a nyelvét, minthogy kérjen! Pedig sajna nincs más megoldás – már ha az a cél, hogy boldog, harmonikus életet éljen.
És meg is érkeztünk a legutolsó csomagocskához – melynek kulcsszava a követés. Ami nem azt jelenti, hogy detektívet kell játszania, hanem azt, hogy figyelnie kell minden idegszálával arra, hogy mit kér tőle a környezete, mire van szükségük. Saját magáért szinte semmit nem tehet, tehát itt kell az egót a lehető legnagyobb mértékben háttérbe szorítani, ezért ez a legnehezebb életfeladat. A nagy átlagot tekintve ezzel a feladattal születnek le a legkevesebben, merthogy ez „Terézanyai” hozzáállást kíván, ami valljuk meg nem olyan könnyű út. Szinte semmilyen kérésre nem mondhat nemet – egy kivétel van: ami az erkölcsi normáiba ütközik. De ezen kívül minden helyzetben alá kell rendelnie magát a többiek akaratának.
Érdekel, hogy te ezek közül melyik csoportba tartozol? Megtudhatod, ha megtisztelsz a bizalmaddal és felkérsz arra, hogy készítsem el számodra a kínai asztrológiai elemzésedet.